Kerítésen innen
Megvan az új igazságügyi miniszter – Csöbörből (egy még mélyebb?) vödörbe
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Tuzson Bencét jelölte igazságügyi miniszternek, miután Varga Judit lemondott.

Rövidhír
Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
Hozzátette: a kormányfő az igazságügyi miniszteri tisztségre Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát jelöli.
Mint megírtuk, (lásd lejjebb!) távozik posztjáról az igazságügyi miniszter. Varga Judit ezt maga jelentette be a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
Előzmény
A Pegasus lehallgatási botrány, valamint a Völner-Schadl bűntető ügy által megtépázott hitelességű minisztert Orbán Viktor most kivonja a tűzvonalból. A tárcavezető a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben a 2024-es EP-választásról volt szó, és arról, hogy milyen szerepet fog játszani abban ezt mondta:
„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni”
Szerző
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”