Kerítésen innen
Méhnyakrák és Fidesz-kampány? Brávó, Csöbör Katalin!
Január 11-én a méhnyakrák ellen hirdettek meg egészségvédelmi előadást egy KLIK-fenntartású miskolci középiskolában, 11. és 12. évfolyamos tanulóinak. A beígért szakértők helyett Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője perdült a színpadra.
Rák és Fidesz?
Az ember esze megáll! Az oktatási intézményekben tilos pártrendezvénnyel kampányolni. Az egészség az más, az sokakat érdekel, hát álcázzuk annak a párt-fejtágítást! Ezt az elvet vallva Miskolcon „lépett fel a regnáló párt jeles képviselőnője, Csöbör Katalin.
Nőket a politikába? De ilyet és így?
A 444.hu beszámolója szerint Az egészséges életért, majd A méhnyakrák ellen címmel hirdettek előadást egy miskolci iskolában. A 45 perces program során 5 perc jutott az egészségvédelemre, de arra már nem maradt idő, hogy elmondják, a Magyarországon évente 500 nő halálát okozó daganatos megbetegedést a HPV vírus okozza.
Más fontos dologról kellett beszélni a behülyített gyerekeknek, hiszen jön a választás. A gyanútlan diákokat a teremben „Nő A Siker” feliratú plakátok, székeiken pedig olyan szórólapok fogadták, melyek az alapítvány január 29.-i rendezvényét hirdették.
Nő a siker
(Nő a siker: Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselő alapította 2016-ban azzal a céllal, hogy „a gyakorlatban is segítse a nők esélyegyenlőségét mind a társadalomban, mind pedig a gazdaságban betöltött szerepeikben.”
képviselő felvezetésként megkérdezte a diákokat, hogy ki a köztársasági elnök, majd a válasz után azt is, ki a miniszterelnök. „Reméljük, még jó sokáig ő lesz!” – jelentette ki a diákok helyes válaszára reagálva. Ezután Magyarországról készült videókat vetített, melyekben magyar feltalálókat méltattak, majd térképelemzés következett, melyből kiderült, régen mennyivel nagyobb volt hazánk területe. Ezután felcsendült a Bíborszél zenekar Miskolc című kampánydala (a klip itt megtekinthető).
A portál megpróbálta felvenni a kapcsolatot Csöbör közszolga asszonnyal, aki eddig nem reagált.
Tényleg elhiszi valaki, hogy az így átvert fiatalság ezek után élve élete első választójogával, rohan a fülkébe és annak magányában a narancssárga embléma mellé teszi az ikszet?
Szerző
Friss
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!