Méhnyakrák és Fidesz-kampány? Brávó, Csöbör Katalin!

Január 11-én a méhnyakrák ellen hirdettek meg egészségvédelmi előadást egy KLIK-fenntartású miskolci középiskolában, 11. és 12. évfolyamos tanulóinak. A beígért szakértők helyett Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője perdült a színpadra.

Rák és Fidesz?

Az ember esze megáll! Az oktatási intézményekben tilos pártrendezvénnyel kampányolni. Az egészség az más, az sokakat érdekel, hát álcázzuk annak a párt-fejtágítást! Ezt az elvet vallva Miskolcon “lépett fel a regnáló párt jeles képviselőnője, Csöbör Katalin.

Nőket a politikába? De ilyet és így?

A 444.hu beszámolója szerint Az egészséges életért, majd A méhnyakrák ellen címmel hirdettek előadást egy miskolci iskolában. A 45 perces program során 5 perc jutott az egészségvédelemre, de arra már nem maradt idő, hogy elmondják, a Magyarországon évente 500 nő halálát okozó daganatos megbetegedést a HPV vírus okozza.

Más fontos dologról kellett beszélni a behülyített gyerekeknek, hiszen jön a választás. A gyanútlan diákokat a teremben „Nő A Siker” feliratú plakátok, székeiken pedig olyan szórólapok fogadták, melyek az alapítvány január 29.-i rendezvényét hirdették.

Nő a siker

(Nő a siker: Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselő alapította 2016-ban azzal a céllal, hogy „a gyakorlatban is segítse a nők esélyegyenlőségét mind a társadalomban, mind pedig a gazdaságban betöltött szerepeikben.”

képviselő felvezetésként megkérdezte a diákokat, hogy ki a köztársasági elnök, majd a válasz után azt is, ki a miniszterelnök. „Reméljük, még jó sokáig ő lesz!” – jelentette ki a diákok helyes válaszára reagálva. Ezután Magyarországról készült videókat vetített, melyekben magyar feltalálókat méltattak, majd térképelemzés következett, melyből kiderült, régen mennyivel nagyobb volt hazánk területe. Ezután felcsendült a Bíborszél zenekar Miskolc című kampánydala (a klip itt megtekinthető).

A portál megpróbálta felvenni a kapcsolatot Csöbör közszolga asszonnyal, aki eddig nem reagált.

Tényleg elhiszi valaki, hogy az így átvert fiatalság ezek után élve élete első választójogával, rohan a fülkébe és annak magányában a narancssárga embléma mellé teszi az ikszet?

Fidesz kampány-nyitány Bugyiban G-pontos keretek között

Mi fizetjük a kormány kampányát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük