Kerítésen innen
Meleg ebédet hoz a nyuszi „kéretlenül” a debreceni éhezőknek!
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete várja a nehéz sorsú debrecenieket szokásos ingyenes étel osztásán a hónap utolsó vasárnapján, húsvét első napján. „Igyekszünk húsvéti hangulatot varázsolni, a szüleikkel érkező gyermekeknek tojáskeresőt szervezünk, a „zsákmányt” játékos vetélkedőn is gazdagíthatják – mondta el portálunknak Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője.
„Vendégségbe hívjuk a nehéz sorsú felebarátainkat 2024. március 31.-én (vasárnap) 11:00-12:00 óra között.
Helye: : Debrecen, Petőfi tér, aluljáró előtti terület”
150 fő részére tudunk meleg, előre dobozolt ételt biztosítani
A menü, a korábbi kérésnek megfelelően töltött káposzta lesz, friss kenyérrel, húsvéti kaláccsal.
Itt a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Sokak számára a húsvéti ünnep napjai is arról szólnak, hogy legalább naponta egyszer jól lakhasson a család. Ha ez sikerül, ők már elégedettek.
Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással:
- Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS ÉLELMISZER-t -korlátlan mennyiségben- gyümölcsöt, burgonyát, olajat, tisztítószereket, gyermekjátékokat;
- Várunk édességet, süteményt, gyerekjátékokat (arra már gondolni sem merünk, hogy egy tehetős debreceni cég húsvéti sonkát ajánljon fel, de nagy tisztelettel fogadnánk)
- Várjuk debreceni éttermek, pékségek, élelmiszerüzletek, felajánlásait, csatlakozását.
Egy jó és nemes ügyben kérjük a támogatásukat. Segítsünk abban közösen, hogy a szegények is érezzenek egy csöppet az ünnep hangulatából. A Megváltó minden emberért -a nincstelenekért is- vállalta a kereszthalált. Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti:
mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963
Átutalással:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:
Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2024
Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem az élet napos oldalán foglalnak helyett, akik önhibájukból, vagy anélkül, mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásért. Bízunk abban, mind több nehéz élethelyzetben lévő debreceni lakos lehet a vendégünk – mondta az egyesületvezető.
Legutóbbi ételosztásukról….
Hónap utolsó vasárnapja. Debrecenben kora délelőtt még esett az eső, ennek ellenére az ételosztásra várók már jóval egy órával az osztás kezdete előtt gyülekeztek. Szerencséjük volt, mert 10.00 óra után a nap is kisütött, 11.00-órakor kellemes időben kezdődhetett el a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének hagyományos ételosztása mondta el portálunknak Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője.
„Hóvégén beköszönt a teljes nincstelenség”
Az ételre várók többsége kisnyugdíjas és kisgyermekes család volt. Számukra hóvégén beköszönt a teljes nincstelenség, igencsak élére kell rakniuk minden forintot. Bizony nem kényelemből, vagy „lustaságból” állnak a hosszú sorban. Aki azt gondolja, hogy lusták főzni, az bizony nagyot téved, nem ismeri napjaink magyar valóságát. Nagyon szegénynek, elesettnek kell ahhoz lenni, hogy valaki így „közszemlére” tegye ki magát. Sajnos a magyar társadalom egy részéből hiányzik az érzékenység, a szolidaritás, a felebaráti szeretet. Egy magát kereszténynek mondó országban bűn szegénynek, nincstelennek lenni; sorsuk az árok, a kirekesztés, a reménytelenség. Egyik vendégünk keserűen jegyezte meg:
„Vajon a „kegyelmesék” hány szelet kenyeret tettek a nélkülözők zsebébe saját zsebből, hány magyar családnak adtak „kegyelmet”, esélyt egy jobb élethez?”
A kérdés „természetesen” a mindegy országában csak költői volt
Vajon tisztában vannak-e a magyar emberek azzal, hogy csak a kék plakátokra kidobott milliárdokból meg lehetett volna szüntetni a gyermekéhezést? Érdekel ez ma bárkit Magyarországon? Egy gyermek nem lehet hibás azért, hogy szegény családba született. Képzeljünk el egy olyan országot, hol a felnőtteknek, gyermekeknek nem az óriásplakátokról kell megtudniuk, „jobban élnek”, hanem csak úgy „egyszerűen” megélik azt. Sikerült elképzelni?
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat