Az iskolai menza a szülőnek drága, a gyereknek undi, az önkormányzatnak (szinte) biztos kudarc.



Egy I. kerületi menza-kálváriáról szóló cikk miatt gondoltam azt, hogy írok az iskolai étkeztetésről néhány gondolatot.

Túlzás nélkül elmondható, hogy az iskolai menza a közoktatással kapcsolatos kérdések egyik leginkább kudarcos eleme. A világ számos országában nincs is iskolai menza, a gyerekek a magukkal hozott ennivalót fogyasztják, meleg ételt pedig este esznek otthon. Ez – legalább az iskola szempontjából – sokkal egyszerűbbnek tűnik.

Viszont Magyarországon annak van hagyománya, hogy délben eszünk főtt ételt, így érthető a megörökölt rendszer, hogy az egész nap az iskolában lévő gyerekek meleg ebédet kapnak. Ha tekintetbe vesszük, hogy az ország számos vidékén a gyerekek – több százezernyi gyerek! – csak az iskolában és az óvodában kapnak elegendő, tápláló, meleg ételt, akkor ezen nem is kell most változtatni.

EMMI rendelet szabályozza az iskolai és óvodai étkeztetést

2014-ben született az EMMI rendelet, amely részletesen szabályozza az iskolai és óvodai étkeztetést. Ezt elég komoly szakmai munka előzte meg, orvosok és dietetikusok állították össze, hogy tíz napos bontásban milyen tápanyagból mennyit kell kapnia az egyes korosztályoknak, milyen elkészítési módok, fűszerezés és milyen alapanyagok használhatók. Azt gondolom, hogy a gyerekek egészsége és fejlődése érdekében ezek az előírások fontosak. Ugyanakkor azt is látom, hogy a közbeszerzési eljárásokban a megrendelő önkormányzatok a legolcsóbb ajánlatokat fogadják el – érthetően, hiszen a szülők sem akarnak/tudnak vagyonokat fizetni a menzáért. Azt is látni kell, hogy nincs túl sok olyan szolgáltató, amely ezernél is több adag ételt tud szállítani, ezért viszonylag kevés ajánlatot lehet mérlegelni. A szolgáltató viszont az aprólékosan szigorú előírások és a költségkeret miatt gúzsba kötve táncol: eléggé leszűkül a választható menük sora.

Mit esznek a gyerekek az iskolában? Fotó: twitter

A hagyományos vallási szokások mellett viszonylag jól megoldható a szabályok betartása. Például én katolikus gimnáziumban érettségiztem, ahol péntekenként értelemszerűen húsmentes menüt kaptunk. A zsidó iskolákban sertéshúsból nem főznek. Ezekre az igényekre vannak kialakult, ismert, változatos ételek, amelyek könnyen beilleszthetők a menübe.

Gond az ételallergia és a cukorbetegség

Viszont az utóbbi években egyre több gyereket érint, hogy a különböző ételallergiák vagy cukorbetegség miatt diétás menüre szorul, ami már nem oldható meg egyszerűen a bevett ételek segítségével. Ezeket az ételeket másik konyhán főzik, nem mindig sikerül a többi étellel azonos időben kiszállítani, nem lehet ugyanabból a tányérból adni, mint a többi ételt stb. Külön szervezést és igen sok adminisztrációt igényel ezek kezelése (szülőnek és megrendelőnek egyaránt), de az a tapasztalatom, hogy mind a szolgáltatók, mind az iskolai „konyhás nénik” igyekeznek ezt minél jobban teljesíteni. A cikkben is szereplő vegetáriánus étkezés az érvényes rendelkezések alapján nem teljesíthető, látszik, hogy gyakorlatilag vallási nyilatkozatot várnak ehhez. Magam azt látom az ismeretségi körömben vegetáriánus életmódban élő családoknál, hogy a gyerekek egészséges fejlődéséhez szükséges tápanyagbevitel teljesen hús nélkül csak nagyon drágán és nagyon nagy külön odafigyeléssel oldható meg (az orvosok még így sem támogatják), ezért nem gondolom, hogy az iskolákban el kéne térni az orvosi ajánlástól, a gyerek egészsége és fejlődése a legfontosabb.

Persze, a szülő dönthetne úgy, hogy nem kér menzát, maga gondoskodik az ételről, de ahogy a cikk is írja, ezt nem lehet. Az iskolai mikróba csak a konyhai személyzet teheti be a külön szállított diétás fogásokat melegedni. Gyerek egyáltalán nem használhatja, otthonról hozott ételt beletenni tilos. Miközben megértem a tisztiorvosi szolgálat rendelkezését, azt is látom, hogy ez szinte ellehetetleníti azon családok helyzetét, akik valamiért nem akarják a központi menzát. Úgy gondolom, hogy kellene rá megoldást találni, hogy aki akarja, az otthonról behozott ebédjét megmelegíthesse. Szerintem a napi tisztítás és fertőtlenítés mellett ez nem járna egészségügyi veszéllyel.

Túl kevés cukrot és sót lehet tenni az ételekbe

Nehezen feloldható konfliktust jelent, hogy az új szabályok miatt nagyon kevés cukrot és sót lehet tenni az ételekbe. Ez természetesen a gyerekek egészségét védi, viszont még az otthon megszokott, szeretett ételek is ízetlennek tűnnek így. Kóstoltam én is a gyerekeim iskolai menüjét: nem volt vele baj, csak éppen nem volt semmi íze, pedig amúgy mi is elég sótlanul főzünk. Márpedig a gyerekek ragaszkodnak a megszokott ízekhez, nemigen fűlik a foguk az újdonságokhoz. Itt valahogyan, egy jó átmenettel kéne kezelni a nehezen változó társadalmi étkezési szokások és az egészséges étkezéshez szoktatás ügyét.

Élénken emlékszem a néhány évvel ezelőtti zöld nyári egyetemre, ahol a környezet védelme érdekében helyi termelőktől vett alapanyagokból készítettek húsmentes menüt. A főzésért olyan csapat felelt, akik indiai konyhán dolgoztak év közben, így többnyire indiai-jellegű ételeket ettünk. Nekem nagyon ízlett. A gyerekek viszont nem fogadták el az ismeretlen, számukra furcsa ízeket annak ellenére, hogy az egész napos futkározástól a szabad levegőn igencsak éhesek voltak. És nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor valaki elővett egy arasznyi kolbászt – összefutott a tábor, mindenki nyálcsorogva kunyerált.

Néhány középiskolában úgy igyekeznek javítani a menzán, hogy kétféle menüből lehet választani. Ezt jó elgondolásnak tartom, de szerintem csak bizonyos életkor fölött működik. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan terülj-terülj-asztalkám svédasztalos kínálat, amiből az én gyerekeim ne mindennap a reggeliző pelyhet választanák, ha rajtuk múlna.

Sokszor nem elég gusztusosak

Még egy gondolat: a nagy tételben főzött, előre elkészített és szállított (melegített) ételek – még azok is, amiket egyébként szeret a gyerek – más élményt nyújtanak, sokszor nem olyan gusztusosak. Például az uzsonnát már reggel megkenik, és órákon keresztül dobozokban áll. Őszintén: nekem sincs gusztusom a szikkadt kenyérhez, amin hajszálvékonyan terül el valamilyen, a szélén már száradó kence, a tetején pedig vékony, a száradástól felgörbült sárgarépaszelet trónol. Másrészt a szállítás és a melegítési kényszer miatt leszűkül a választék, viszonylag kevés étel rotálódik.

Mindez azért baj, mert nem szabad elfelejtenünk, hogy – minden előírás és rendelet betartása mellett – nem tápanyagbevitel folyik, hanem étkezés. Az étkezés pedig nemcsak az étel belapátolásáról szól, hanem sok egyéb körülményről is. Ebben része van az étel ízének, állagának, szagának és hőmérsékletének. Az ebédlő felszerelésének (szerencsére ma már üvegpoharak és rozsdamentes evőeszközök vannak, de sokan emlékszünk még a zsíros fogású, leves ízű műanyagpoharakra és alumínium kanalakra, a ragadós viaszosvászonra). A mi iskolánkban az ebédlőhöz vezető folyosónak olyan állott, súlyos húsleves szaga van, hogy minden alkalommal felfordul a gyomrom. Az ebédlő olyan kicsi, hogy több turnus van, a gyerekeknek rohanniuk kell az evéssel, sokszor van, hogy a szünet nem is elég arra végül, hogy ebédeljenek. Pedig az étkezés nem utolsó sorban közösségi élmény, a lazítás, feloldódás, a feladatokból kikapcsolódás tere. Még a kevésbé ízletes étel is elfogy, ha szépen van tálalva, kedvesen kiosztva, ha van lehetőség kellemes és nyugodt körülmények között megenni.

A menzakoszt sohasem fog mindenkinek ízleni

A menzakoszt sohasem fog mindenkinek ízleni, mindig lesznek válogatós gyerekek is, és szerencsére a jó részük biztos lehet benne, hogy ha nem is eszi meg az ebédet, este, otthon jól lakhat a finom vacsorával (persze, ez nagy pazarlás). A menzával sohase lesz mindenki elégedett, mégsem adható fel, hogy folyamatosan egyre jobb legyen, hogy a változó igényekre jó válaszokat tudjunk adni, hogy ki-ki élhessen a választás szabadságával.

V. Naszályi Márta
a Párbeszéd elnökségi tagja



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét