Budapesti hétköznapok
Merkely Béla rektor megnyitotta a Semmelweis Egyetem új tanévét, de hogyan?

Merkely Béla: ahogyan a gyógyítás életre szóló hivatás, az orvos- és egészségtudomány területén a tanulás is élethosszig tartó folyamat, hiszen az új tudásanyag évről évre duplázódik – hangoztatta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora az intézmény tanévnyitóján szombaton Budapesten, ahol a rektor nem fukarkodott a demagóg, nesze semmi fogd meg jól mondatokkal ahogy az önfényezéssel sem.

Reform?
Merkely Béla úgy fogalmazott: az egyetem megújított oktatási reformja magasabb fokozatba kapcsolt, abba beépítették az eddigi tapasztalatokat a még gyakorlatorientáltabb, még hasznosabb tudás nyújtásáért.
Hozzátette: az egyetem célja, hogy jól felkészült, empatikus orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi szakemberek és konduktorok váljanak a hallgatókból.
„Minden nagyon szép, minden nagyon jó….”
Mint mondta, az elődeik által megkezdett szellemben haladnak tovább, és büszke arra, hogy immár olyan távlatokat célozhatnak meg, amit korábban egyetlen magyar egyetem sem. Az intézmény bejutott a „világelitbe”; a SE a Times Higher Education felsőoktatási rangsorában a világ 300 legjobb egyeteme közé tartozik, a szív- és érgyógyászatban pedig már a világ 31. legjobbja a US News friss elemzése szerint – ismertette.
„A cél pedig nem lehet kevesebb, mint összegyetemi szinten is bekerülni az első százba”
– hangoztatta a rektor.
A rektor szerint ezeket az eredményeket a hagyományok tiszteletével, erős elméleti alapokon nyugvó gyakorlati oktatással, nemzetköziességgel, transzlációs szemlélettel érték el.
Azt mondta, az egyetemen folyó munkát az oktatás, a kutatás-innováció, valamint a gyógyítás hármas egysége jellemzi, amelyek egymásra épülnek, kiegészítik és erősítik egymást. Ennek köszönhető, hogy nemzetközi kapcsolataik egyre bővülnek, és immár olyan világhírű intézményekkel van partneri kapcsolatuk, mint például a Harvard, a Heidelbergi és Szingapúri Nemzeti Egyetem vagy a svéd Karolinska – emelte ki.
A gólyákhoz
Az elsőéves hallgatókhoz szólva azt mondta,
„önök nem pusztán egy egyetemre nyertek felvételt, nemcsak egy szakmát választottak, hanem jogot szereztek arra, hogy a világ legszebb és egyik legnehezebb, de egész életre szóló hivatását tanulják és műveljék”.
A szükséges tudást pedig a Semmelweis Egyetemen, Magyarország és a régió legkiválóbb egyetemén sajátíthatják el, amely orvos- és egészségtudományi szakegyetemként a világon is egyedülállónak számít – hangoztatta.
Merkely Béla kitért arra, hogy az újonnan felvett hallgatók már az új típusú felvételi rendszerben bizonyíthattak. Ennek keretében az alaptudáson túl a nyelvtanulás, a sport, illetve a művészetek és egyéb tanulmányok terén elért többletteljesítményt is értékelték. A személyes meghallgatáson a hallgatók rátermettségére, motivációira, empátiájára voltak kíváncsiak, olyan dolgokra, amiket a felvételi pontok nem feltétlenül mutatnak meg – tette hozzá.
a rektor ismertetése szerint az idei tanévben mintegy 3900 gólya és 300 PhD hallgató kezdi meg tanulmányait az SE-n a világ 119 országából.
Magyar nyelvű képzésben az egyetem hat karán összesen 2700 hallgató kezdheti meg tanulmányait, az angol és német nyelvi programban a múlt évihez képest 1200-ra emelkedett a más nemzetbeli hallgatók száma.

Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára