Mi bajuk ezeknek hatvannyolccal?

Szombat óta megvan az új ellenség. Tusványosról a legilletélesebb megüzente, hogy reszkessen a „hatvannyolcas elit”. Vajon mi lehet velük a baj? Csak nem az, hogy szeretik és védik a szabadságot?

Jones gazda megbocsát

Sok víz lefolyt azóta a felcsúti ereszcsatornákon, mióta Schmidt Mária az orwelli Állatfarmra utalva „Jones gazdának” merészelte tiulálni a táborát vereségbe vezető vezérüket, és eltávolítására szervezkedett. A terrorházás „történész” megbocsátást nyert, és hasznos tagja lett a Fidesz ellenséggyárának. Most például azt az ötletét „vette meg” tőle Orbán, hogy Európában el kell söpörni a „hatvannyolcas elitet” – mert „most mi jövünk, a kilencvenesek”…

Új ellenség az asztalon

Schmidt Mária már sok évvel ezelőtt kidolgozta azt az elméletét, hogy Európában minden rossz forrása az a mozgalom, amit Keleten, de különösen Nyugaton az 1968-as diákforradalom szellemi-kulturális-ideológiai földrengései hoztak. A „rendes polgár” ellensége nál a hatvannyolcas „felforgató” lett. Ez az ellenségkép újra meg újra előkerült, de különösebb érdeklődést nem váltott ki. Talonban tartották. A magyar jobboldal mintha úgy működne, hogy az udvari „értelmiségiek” szépen lerakják Orbán asztalára a rosszabbnál rosszabb ötleteiket, a Főnök pedig válogat. A zsidók, a cigányok, a szegények, a dohányosok, a vasárnap is nyitva tartó kereskedők, az olcsón netezők, Brüsszel, a migránsok, Soros György, a CEU, az ENSZ után 2018-ban Tusványoson a főellenség kiemelt helyére a „hatvannyolcas elit” került.

Tusványosi mottó lehetne: átmenet a demokráciából a diktatúrába 

Eddig tartott a szabadság?

Éppen 2018-ban emlékezünk a hatvannyolcas mozgalmalk ötvenedik évfordulójára. Még sehol sem volt az új orbáni ellenségkép meghirdetése, amikor az évforduló kapcsán a Népszava Szép Szó mellékletében Friss Róbert zseniális esszében foglalta össze, mi mindent jelent hatvannyolc a szellemét máig őrző generációk számár. Érdemes elolvasni a teljes szöveget,  mert tűpontosan sorakoztatja fel hatvannyolc arcait. Teljesen világos, hogy a szabadság minden ellenségéből engesztelhetetlen gyűlöletet vált ki ez a korlátokat lebontó szellem.
Friss Róbert így írt néhány hete, a tusványosi szellemiségnek is üzenve:

„Bereményi Gézának és Cseh Tamásnak igaza is van, meg nincs is. A hatvanas években nyár felé nem az ifjúsági probléma tetőzött, hanem a kétpólusú világ társadalmainak generális szerkezeti problémája. Viszont a hatvanas években tényleg fellazult tételben fogalmazódott meg a világ, Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önnönmagát. De még két évet kellett várnom, míg a hetvenes évek elején körbecsövezhettem a Balatont és autóstoppal a lengyel dzsesszklubokat is – Krakkótól Gdańskig. Pedig Bibót akkor még nem olvastam, nem tudtam a „szabadság kis köreiről”.

A nosztalgiának itt végképp semmi értelme: 1968 is csak egy év volt a XX. században, s még csak nem is a legsúlyosabb. A Hairt idézve: csak be akartuk engedni a napfényt oda, ahol éltünk. Ha sikerült is, épp csak annyira, hogy a privát gyepünk kis időre kizöldült, amit máig őrizhetünk a szabadsághitünk mellett. Nem vigasz, inkább csalódás, hogy az utánunk jövő generáció, a hatvanas évek szülöttei, akik ma hatalmon vannak és kulturális ellenforradalomként megvetik 1968-at, még ennyit sem őriznek magukban. Szerintük a család, a rend, a tisztesség, a férfiasság, a konzervatív hagyományok felbomlásának évei voltak a hatvanasak. Igazuk van, hányingerünk volt ezektől az értékektől. Ám az utálat nem váltotta meg a világot, csak alaposan átformálta, hogy soha többé ne kelljen kivetkőznünk a jeansből és a T-shirtből, hogy süketülő fülekkel is ordíthassuk a Stonest meg a Beatlest. Hogy a szabadság meggyötört vágyát ötven év után is őrizzük magunkban.

Másik- vagy másvilág?

Láthatjuk: ma másként élünk, mint a hatvanas évek – ha tetszik 1968 – előtt. Másként beszélhetünk a fogamzásgátlóktól a fesztiválkultúrán át az önigazgatásig mindenről. Az emberi lét alapjának a szabad, tisztességes életet és a szabad közösséget tekintjük azóta is, nem pedig a félelmet, legyen annak oka egy elvont gombafelhő vagy egy konkrét kormányzat elvont ideológiája. Azt gondoljuk: élni akarunk, nemcsak elkerülni a halált.

Meglehet, minderre azt mondjátok, unalmas már az egész, mint a francia forradalom. De szürke unalmatokban többet éreztek-e Európáról és az itt lakók lelkéről, mint a 68-sok?”