Mi kell nekünk? Talán az unortodox demokrácia…

Rajtunk kívül nem sokan szeretik Trumpot. Még az egyeduralomtól sem félünk, csak a menekültektől. Mit gondol a demokráciáról a közvélemény, és mit a szakértők? Érdekes dolgok derültek ki a demokrácia helyzetére összpontosító nemzetközi közvélemény-kutatásban.

Magyarország sajátos helyzetének köszönhetően ma már nehezen képzelhető el, hogy országunk ne kerüljön be egy nemzetközi összehasonlító demokráciakutatásba. Így gondolhatta a tekintélyes amerikai Pew Kutatási Központ (Pew Research Center) is, amikor a hosszú és bonyolult című – Transzatlanti Párbeszédek: Európában és Észak-Amerikában a közvélemény inkább támogatja a közvetlen demokráciát, mint a szakértők – kutatásába fogott. A demokrácia helyzetére összpontosító nemzetközi közvélemény-kutatásban 10 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada közvéleményét mérték fel. Népességét tekintve Magyarország a legkisebb. A köz véleményét a Pew kutatói egy külpolitikai szakértői gárda körében végzett felméréssel vetették össze, és ez minden kérdés kapcsán lehetőséget nyújtott a „szakértők” és a „nép” véleménye közötti eltérések megvilágítására is.

Összehasonlító félelemtan

A demokrácia megítélésére vonatkozó kérdések előtt a Pew azt is fel akarta mérni, hogy mit gondolnak az emberek bizonyos külpolitikai és egyéb nagyszabású veszélyekről, és magyar szempontból ez is érdekes eredményeket hozott: legalábbis az adott kérdések tükrében nem lehetne azt állítani, hogy a magyar közvélemény hiszterizált állapotban van, vagy akár azt, hogy eklatánsan eltérne a véleményünk az átlagétól. Ha van olyan ország, amelyről ez elmondható, az talán a spanyol társadalom: tagjai egy kivétellel minden kérdésben az átlagnál jóval magasabb arányban félnek, és több kérdésben is, legyen szó akár az iszlamistákról, a globális felmelegedésről vagy a kínaiakról, első helyre kerültek a „félelemrangsorban”.

A magyarok ezzel szemben az átlagnál alacsonyabb mértékben tartanak az Egyesült Államok hatalmától és befolyásától (22% tartja ezt nagy veszélynek, a harmadik legalacsonyabb arány Lengyelország és Olaszország után), valamint a kvázi USA-ellenpólusként tekinthető Oroszországtól is (28%, csak a görögök kevésbé bizalmatlanok a nagy medvével szemben). Ugyanez igaz Kínára, a globális felmelegedésre, a nemzetközi gazdasági helyzetre, sőt, némileg meglepően még az Iszlám Államtól (ISIS) is az átlagosnál kevésbé félünk. A félreértések elkerülése végett: ez nem az jelenti, hogy semmilyen kérdéstől nem tartanak a magyarok, hiszen 59% nagy kockázatnak tartja a globális felmelegedést, és az ISIS-t 64% tartja veszélyesnek. Ezek az eredmények inkább azt jelentik, hogy a legtöbb kérdés kapcsán nálunk átlagon aluli a rettegés foka. Kirívóan alacsony viszont a magyarok félelme a kibertámadásoktól, ahol a 36%-os, összehasonlításban legalacsonyabb arány messze elmarad mind az átlagtól, mind a szakértők megítélésétől (körükben 67% tartja ezt jelentős veszélynek).

A menekültektől nagyon félünk…

Nem meglepő, hogy a relatíve „laza” magyar ember képe egy kérdés kapcsán csorbát kap: a menekültektől az átlagot igen meghaladó mértékben rettegünk, a 66%-os arány épp 1 ponttal marad el a legjobban félő görögökétől, és messze meghaladja a 43%-os átlagot. Sőt, feltűnő, hogy a két másik dobogós ország, Görögország és Olaszország, még mindig a leginkább kitett a folyamatos menekülthullámnak, tehát ott Magyarországgal szemben nemcsak a politikai retorika és a médiavisszhang van a félelem hátterében, hanem a valós, fizikai szembesülés is. Ezzel szemben abban a két országban – Németországban és Svédországban –, ahol aránylag a legtöbb menekültet fogadták be hivatalosan, jóval kevésbé tartanak tőlük (28% és 22% tartja ezt nagy veszélynek), mint a minimális mértékben befogadó Magyarországon.

Kell még a demokrácia? És ha igen, milyen legyen?

A Pew kérdéssorozata az aktuális témákon kívül egy időtlen kérdéskörre fókuszált: a közvélemény demokráciához fűződő viszonyára volt kíváncsi. Általánosan feltűnő, hogy az állampolgárok körében viszonylag magas a kiábrándultság a képviseleti demokráciával kapcsolatban. Az összes megkérdezett körében mindössze 37% gondolja, hogy a képviseleti demokrácia nagyon jó rendszer, bár ha a „valamennyire jó” válaszokat is belevesszük, akkor az arány már egy megnyugtatóbb, 83%-os szintre emelkedik.

A közvetlen demokráciához kevésbé lelkesen viszonyulnak az emberek, mindössze 27% gondolja úgy, hogy az nagyon jó rendszer, és még a „langyosan” támogatókkal együtt is „csak” 65%-ra emelkedik a közvetlen demokráciát jónak tartók aránya. Ez azt jelenti, hogy egy jóval tetemesebb arány, ca. 35%, tartja rosszabb ötletnek a közvetlen demokráciát, mint a képviseletit, ca. 17%.

Ahogy a számokból kiderül, azt nem kérdezték meg a kutatók, hogy ha választani kell a két rendszer között, akkor melyiket preferálják a válaszadók, így az ködös marad, hogy akik mindkét rendszert jónak tekintették, azok inkább közvetlen vagy inkább képviseleti demokráciát szeretnének-e, illetve melyiket szeretnék túlsúlyban látni.

Az viszont így is látszott, hogy az elemzés címe által sugalltak szerint komoly szakadék tátong a külpolitikai szakértők és a közvélemény megítélése között. Míg a választópolgárok enyhén erősebb preferenciát fogalmaztak meg a képviseleti demokrácia iránt, de többnyire elfogadóak a közvetlen demokrácia eszközeivel szemben is, addig a szakértők döntő, az átlagpolgárt jóval meghaladó mértékben lelkesednek a képviseleti demokráciáért (72% szerint nagyon jó, míg további 23% szerint valamennyire jó), de nagyon szkeptikusak a közvetlen demokráciával kapcsolatban, amit közülük mindössze 8% tart nagyon jónak.

A diktatúrát elutasítják

Egyfelől kiábrándító a demokrácia két főbb válfaja iránti viszonylag alacsony lelkesedés, másfelől viszont egyértelmű pozitívum, hogy ez sehol sem párosul az erős vezető iránti nagyszabású igénnyel. Egyik országban sem érte el a 10%-ot sem azok aránya, akik egy, a „parlament és a bíróságok által nem korlátozott” erős vezetőt nagyon jó dolognak tartanának, sőt, két kivétellel (Olaszország és az Egyesült Királyság) az 5%-ot sem lépte túl az erős kezű diktátorért lelkesedők aránya. A legtöbb országban a válaszadók döntő többsége határozottan elutasítja ezt a politikai modellt, a katonai diktatúrát még egy fokkal nagyobb, de majdnem azonos arányban utasítják el az emberek.

Unortodox demokráciafelfogás Magyarországon

Bár azt nem lehet állítani, hogy a magyarok teljesen szembefordultak a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában tapasztalható trendekkel, mégis vannak lényeges különbségek Magyarország és a nyugati országok között. A közvetlen demokráciát nagyon jónak tartók aránya például 20%-kal a negyedik legalacsonyabb arány az összes ország között. Magyarországon a képviseleti demokrácia (26%) is viszonylag csekély népszerűségnek örvend, nálunk a harmadik legalacsonyabb azok aránya, akik ezt nagyon jó rendszernek tartják. Ez egyfajta kiábrándultságot vagy cinizmust sugall a demokrácia mindkét válfajával szemben, nem szeretnénk egymásra/magunkra bízni a döntéseket, de a képviselők kezében sem szeretnénk hagyni azokat.

Magyarország  nincs ugyan egyedül a „kiábrándult” műfajban, a 12 ország közül például Franciaország és Lengyelország is ide sorolható, de nálunk a legerősebb ez a felfogás. Ezért is szerencsés, hogy ez nem csapott át a diktatúra iránti sóvárgásba, bár a számok árnyaltabb olvasata itt már inkább utal bizonyos veszélyekre: bár mindössze 4%, vagyis nagyon alacsony azok aránya, akik az egyszemélyes diktatúrát jónak tartják, ugyanakkor 45%-kal a legalacsonyabbak közé tartozik azok aránya is, akik ezt határozottan elutasítják. Az, hogy a válaszadók 46%-a ebben a kérdésben középen lavíroz (20% szerint inkább jó, 26% szerint inkább rossz a diktatúra), jelzi, hogy nálunk az egyeduralmi rendszer bevezetése nem ütközne akkorra elutasításba, mint például Hollandiában vagy Svédországban, ahol a 70%-ot is meghaladja a határozottan elutasítók aránya (de Olaszországon és az Egyesült Királyságon kívül minden nyugati országban 50% felett van ez az arány).

Magyarországon népszerűbbek a szakértők, mint a szakértők körében

Van azonban egy, a nyílt diktatúránál lazább, de mégiscsak autoriter kormányzati forma, amely iránt a magyarok a Pew-vizsgálat tanúsága szerint kiemelkedően lelkesednek: nálunk messze a legmagasabb azok aránya, akik a szakértők uralmát (a demokratikusan választott döntéshozókkal szemben) pozitívan értékelik. Míg Magyarországon 20% azok aránya, aki szerint ez nagyon jó, és a spanyolok körében még 17%, addig ezen a két országon kívül a szakértők iránti lelkesedés sehol sem éri el még a 10%-ot sem. A képviseleti demokrácia melletti elköteleződésüket figyelembe véve ez talán nem meglepő, de a szakértők körében is csak 3% tartaná ezt nagyon jó ötletnek .

Sőt, ha hozzáadjuk azok arányát is, akik szerint a szakértők uralma inkább jó, mint nem (ebben a körben is messze a magyarok vezetnek), akkor összesítve már 68%-os támogatottságnál tartunk, ami nem sokkal marad el a képviseleti demokrácia összesített támogatottságától (78%), és megelőzi a közvetlen demokrácia azonos mérőszámát (67%). Mi több, Magyarországon kívül a vizsgált országok körében egy sincs, amelyben túllépi az 50%-ot azok aránya, akik nagyon vagy mérsékelten pozitívnak tartják a szakértői uralmat!

A szakértői uralom iránti vonzalom nyilván felfogható a demokrácia mindkét (közvetlen és közvetett) válfajával szembeni szkepticizmusból eredő jelenségként is, de mégis azt kell mondani, hogy ennél többről van szó Magyarországon. Az általános kiábrándultság ugyanis más országokra, kiemelten Lengyelországra, Franciaországra és Spanyolországra is jellemző, sőt bizonyos mértékig a görögökre is (akik viszont köszönik szépen, de a szakértőkből nagyon nem kérnek – ott a legalacsonyabb a „szakikrácia” népszerűségi mutatója). Ám Magyarországon a szakértők népszerűsége nagyon messze meghaladja az összes többi országban mért értéket, és ez magyarázat után kiált, amit sem a Pew, sem más nem tud egyelőre nyújtani.

Bár ezek az eredmények üzenetértékkel bírhatnak azok számára, akik megpróbálnak a valaha leginkább átpolitizált kormányzattal szemben alternatívát kínálni, minimum tisztázandó az a kérdés, hogy mit értenek a magyarok szakértőn, és kit hajlandóak akként elismerni.

Inkább Trump, mint Merkel vagy Putyin

Zárásképp a Pew még azt akarta tudni, hogyan viszonyulnak az emberek három fontos nemzetközi vezetőhöz, Vladimir Putyin orosz elnökhöz, Angela Merkel német kancellárhoz és főleg (rá vonatkozott a legtöbb kérdés) Donald Trump amerikai elnökhöz. Putyinnal kapcsolatban a magyarok döntő többségéről nem lehetne azt állítani, hogy teljesen naivan állnának az orosz elnökhöz: mindössze 4% mondta azt, hogy erős a bizalma Putyinban, ami a többi ország értékéhez hasonlít (e téren Görögország a kivétel). Ezzel szemben a kifejezetten bizalmatlanok körében alulreprezentáltak a magyarok, a görögök után 24%-kal nálunk volt a legalacsonyabb a Putyinnal szemben erősen bizalmatlanok aránya, míg a nyugati országokban és Lengyelországban rend szerint sokkal magasabb volt ez az arány. Ebből következik, hogy a magyarok döntő többsége nem képvisel karakteres álláspontot az orosz elnökkel szemben, azaz vagy kicsit bizalmatlanok (33%) vagy kicsit bíznak benne (30%). Ami itt érdekes, hogy a Putyinnal szemben szkeptikus nyugati választópolgárokétól eltérően a szakértők preferenciáinak eloszlása e téren nagyon hasonlít a magyarra: némileg meglepő, de ők sem megrögzötten Putyin-ellenesek (pusztán 16%-uk erősen bizalmatlan az orosz elnökkel szemben).

A kormánypropaganda  megtépázta a német kancellár ázsióját

Merkel kapcsán azonban már erősen eltérnek a preferenciák a szakértői állásponttól, hiszen míg az utóbbiak Merkelhez viszonyulnak messze a legpozitívabban az itt említett vezetők közül, addig a magyarok körében vélhetően a menekültkérdés, valamint az ahhoz kapcsolódó kormánypropaganda jelentősen megtépázta a német kancellár ázsióját. Mindössze a magyarok 7%-a bízik erősen Merkelben, ami messze elmarad mind a többi ország (különösen a nyugati országok) átlagától, mind a szakértők 65%-os értékétől. Sőt, Magyarországon kívül csak Görögországban utasítják el jobban a német kancellárt, bár ott a menekültkérdésnél vélhetően jóval erősebben esnek latba a gazdasági kérdések.

Egy kisebb fordulat ment azonban végbe a magyar közvéleményben Donald Trump kapcsán. A Pew majdnem minden egyes, Trumpra vonatkozó kérdésére adott válaszukkal a magyarok viszonyultak a legpozitívabban az amerikai elnökhöz, egyetlenegyet leszámítva, ahol szorosan a lengyelek mögé, a második helyre kerültünk (a lengyelek 62%-a tartja Trumpot erős vezetőnek, míg a magyarok körében „csak” 60%). Ez azt jelenti, hogy a magyarok várják a leginkább, hogy Trump kapcsán javuljon az országuk kapcsolata Amerikával. Magyarország az egyetlen ország, ahol többen tartják Trumpot felkészült elnöknek, mint nem; Magyarországon tartják messze a legkevésbé veszélyesnek Trumpot; itt tartják a legkarizmatikusabbnak, stb. Ami még érdekesebb: maguk az amerikaiak is csak egyetlen kérdésben viszonyulnak a magyaroknál pozitívabban az amerikai elnökhöz: kicsivel nagyobb arányban gondolják úgy, hogy Trumpot foglalkoztatják az átlagemberek problémái.

Érdekesség, hogy a Pew 2016 nyarán is feltérképezte a nemzetközi reakciókat Trump vonatkozásában, és bár már akkor is a magyarok viszonyultak a legkevésbé negatívan hozzá Európában, de akkor elenyésző volt azok aránya, akik erősen bíztak benne (2%), és összességében több mint kétszer annyian voltak kicsit vagy erősen bizalmatlanok (összesen 42%) vele szemben, mint az erősen vagy óvatosan optimisták (20%). Itt tehát nyilvánvalóan fordulat következett be.

Hogy állunk?

A Pew jelenlegi pillanatfelvétele olyan szempontból hasznos elsősorban, hogy rámutat az országok közötti különbségekre. Magyar szempontból Donald Trump kimagaslóan pozitív megítélése mellett a szakértői vezetés iránti áhítat a legérdekesebb eredmény a Pew kutatásában. Ez elgondolkodtathat néhány politikai elemzőt vagy kampánymenedzsert.

Emellett azt is muszáj hozzátenni, hogy sok múlik a kérdések megfogalmazásán, és nehéz kulturálisan eltérő közegekben ugyanolyan jelentéstartalmú választ kapni egy azonosan megfogalmazott kérdésre. Bizonyos tekintetben megnyugtató, hogy a magyarok ennyire nagy arányban elutasítóak az „erős kezű” vezető gondolatával szemben, de egy 2008-as közvélemény-kutatásban még a válaszadók 75%-a vélte úgy, hogy a „pártvitákat kizáró, erős kezű kormányzásra lenne szükség”, sőt, az akkori válaszadók 52%-a szerint az adott „helyzetben egyetlen erős, a társadalmat egészében megjelenítő pártra [volt] szükség”.

Mi történt azóta ezekkel a többségekkel? A Pew e tekintetben limitált válaszokat ad: azt látjuk, hogy miként állunk a „Nyugat”-hoz képest, de hogy magunkhoz képest hova tartunk, és hova fogunk érkezni, arra aligha egy amerikai kutatóintézetnek kell megtalálnia a választ.

(Forrás: Ténygyár)