Voks 2024
Mi következik kutyák elsöprő sikere után
A XII. kerületi ellenzéki előválasztáson elsöprő győzelmet arattak a kutyák és a árt társelnöke Kovács Gergely, így ő indulhat a Fidesz jelöltjével szembe, a Pokorni Zoltán visszavonulása után megüresedő polgármesteri székért. A kutyák jó eséllyel idulnak a kerületben.
Kovács Gergely győzelemre készül
Meglepődött a vasárnap esti győzelmén?
Nem igazán, talán a mértékén egy kicsit. De egyébként nem lesz olyan nehéz 2024-ben itt, a XII. kerületben legyőzni a Fideszt. Sok munkát tettünk már bele, bárhol meg lehet ezt ismételni, meló kérdése. Több száz passzivista dolgozik velünk évek óta, az elmúlt hét évben sikerült egy komoly hálózatot és remek kapcsolatokat kiépítenünk. Nagyjából minden második ember rám köszön a kerületben, ismernek, mert több ezer emberrel kerültünk kapcsolatba: vagy mi segítettünk nekik, például szociális lakást találni, beadványokat fogalmazni, kérdéseket, kéréseket megválaszolni, teljesíteni, vagy ők nekünk.
„Itt helyben a helyi teljesítmény számít”
Hogyan lehet a vasárnapi szavazatszámot mondjuk megtriplázni vagy megsokszorozni, azaz megnyerni azokat az ellenzéki szavazókat, akik nem kutyapárt-kompatibilisek?
Dolgozunk tovább. Még részletesebben kidolgozzuk a programjainkat, megismertetjük mindenkivel, eljutunk mindenkihez. Az ellenzéki szavazók egy részét szerintem már megnyertük, ezt mutatják a vasárnapi adatok. Itt helyben a helyi teljesítmény számít. Nem is nagyon tudnak betámadni engem, rágalomkampányt folytatni, mert ismernek. Itt az idősek is neteznek, nem lehet becsapni őket. Hét éve költöztem vissza, már mások a viszonyok, a lakosság is, mint mikor gyerekkoromban itt laktam. A helyi sajtó is más: nincs lejáratás, eddig legalábbis nem volt. Lehozzák persze a kötelező propagandát, de nincs migránsozás vagy buzizás. Sőt, egyszer már voltam a Hegyvidék újságban és a Hegyvidék tévében is.
Milyen együttműködést tervez az ellenzéki pártokkal?
Azt tudom jelen pillanatban, hogy nyolc egyéni körzetben indul a Kutyapárt, kettőben a DK, kettőben a Momentum. Nekünk az az oké, aki dolgozik. Ha azt elérjük majd, hogy ne politikai alapon legyen kiválasztva senki, hanem a hozzáértés számítson, az már jó. Például nem rúgnék ki senkit csak azért, mert fideszes. Úgy néz ki a legtöbb esetben, hogy vannak a jó irodavezetők, akik értenek a dolgukhoz és dolgoznak is, és vannak a képviselők, akik nem értenek szinte semmihez, ők megszavazzák, amit kell. Tehát akik értenek hozzá, azok a végrehajtók.
Fontos a poénkodás
Fel kell hagyni a viccpárt attitűddel, konszolidált külsőt ölteni és komolyan venni a munkát?
A poénkodás is fontos, és az értékes, értelmes dolgok meg a vicceskedés nem feltétlenül zárják ki egymást. A komoly, sok oldalas anyagainkat például együtt osztogatták passzivistáink az ingyen sör matricákkal. Az első testületi ülésen még vicceskedtem, de aztán nem. A külsőség talán nem számít annyira, de inget felveszek, ez nem gond. A hajam szerintem oké, az tény, hogy az eddigi, II. kerületi fodrászom helyett kell keresnem egy XII. kerületit.
A kutyák társelnökét a Népszava kérdezte.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat