Kerítésen innen
Mi lesz veled Paks 2? – Hogyan tovább?
Tarthatatlanná vált a Paks2 elképzelés az egyesült ellenzék pártjai szerint, az ugyanis a többi között kiszolgáltatottá tenné Magyarországot Oroszországnak.
Tarthatatlanná vált a Paks 2 elképzelés az egyesült ellenzék pártjai szerint, az ugyanis a többi között kiszolgáltatottá tenné Magyarországot Oroszországnak.
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője Szabó Rebekával (Párbeszéd), az egyesült ellenzéki pártok Pest megyei 10. számú választókerületi jelöltjével, valamint Szél Bernadettel, a Pest megyei 2. számú választókerület ellenzéki jelöltjével közösen tartott online sajtótájékoztatóján azt mondta: a bővítés négy szempontból is kockázatos.
Szerinte biztonsági kockázata van, mert azok az oroszok építenék, akik már a külügyi tárca szerverébe is betörtek. A politikus korrupciós kockázatot is lát, hiszen átláthatatlan a beruházás – mondta -, de Magyarország nemzetközi elszigetelődését is jelentené a megvalósítás. Negyedik kockázatként azt sorolta fel, hogy az ország a bővítés által „nem lép rá a zöld útra”.
Szabó Rebeka totális kudarcnak minősítette a bővítést, amelyről a kormány versenyeztetés nélkül állapodott meg Oroszországgal, és amelynek érdekében „szinte még egy kapavágás sem történt”.
Sérelmezte, hogy az eredeti tervekkel ellentétben Oroszország nem venné vissza az elhasznált fűtőelemeket, és szerinte nehéz megmondani, mire fordítódott 300 milliárd forint a projekt keretében. Úgy ítélte meg: Orbán Viktor miniszterelnök szándékosan húzta vissza a megújulóenergia-fejlesztési projekteket, a teljes energiastratégiát erre a kockázatos beruházásra építette.
Szél Bernadett kijelentette: a bővítés egy korrupciós projekt, sosem az atomenergiáról szólt. Arról számolt be, hogy a bővítésért felelős Süli János miniszternek sincsenek a birtokában a kockázatbecslések és hatásvizsgálatok, vagyis szerinte senki nem tudja, hogy a kormány miért vágott bele abba.
Azt mondta: a kormányváltás után az épületenergetikai beruházások kapnak prioritást, különösen a lakóingatlanoké. Terveik szerint évente 100 ezer ingatlan újulhat majd meg. Szerinte ez is azt szolgálja majd, hogy Magyarország lejöhessen a „gázpórázról”, hiszen az orosz függőség szempontjából nemcsak a paksi bővítés jelent tehertételt az országnak – jelentette ki. Forrás: Respublika.hu Kapcsolódó
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet