Bulvár
Mi történt? Feketébe borultak a legnagyobb sztároldalak – fotók

Hirtelen feketébe borultak a legnagyobb hazai sztárok oldalai, az okokról egyelőre semmit nem tudni, de annyi biztos, hogy Majka, Curtis, Horváth Tamás és Pápai Joci oldalán is megjelent a bejegyzés.

Persze, a kommentelők azonnal megrohamozták a zenészeket, mindenki arra kíváncsi, hogy mégis mi történhetett. Többen találgatnak is a bejegyzések alatt, ám biztos választ egyik zenésztől sem kaptak -í szúrta ki a Blikk.
Feltehetően a napokban dúló botránynak lehet köze a feketébe boruláshoz
Aki nem követte az eseményeket, az történt, hogy élő videóban akadt ki Majka a koronavírussal kapcsolatos, lehetséges szigorítások miatt. Palkovics László nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy várhatóan augusztus 15-e után is marad a tiltás a tömegrendezvényekre, ez pedig azt jelenti, hogy Majkáék augusztus 16-ra, 17-re, illetve szeptember 12-re meghirdetett Park-koncertje is veszélybe kerülhet. Ezeket egyébként május végére tervezték, de a járványhelyzet miatt le kellett fújni őket.
Majka azzal kezdte, hogy úgy érezte, valamit mondania kell ezzel kapcsolatban, mert nem érzi korrektnek. Hozzátette, mindig úgy gondolta, hogy a járvány komoly dolog, elsőként vonult karanténba, és mindig kitartott amellett, hogy be kell tartani az óvintézkedéseket, de
az, hogy ilyen mértékben szívatják a könnyűzenei iparágat, megér egy misét.
Amennyiben újabb információkat tudunk meg, úgy cikkünket frissítjük.

Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna
- Farkasházy: az intenzíven jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér milyen hazugságokat terjeszt rólam
- Ha most kinéz az ablakon, aligha hiszi el, hogy nyakunkon az újabb hőségriadó
- Ezt készletezd otthon, hogy ne kerülj rögtön bajba, ha kitörne egy háború
- Majka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György több, mint 150 művésztársával petícióban tiltakozik a Kneecap fellépése ellen
- Mit árul el rólad a szemüveged, amit nyáron viselsz?
- Egy hét és érvényben a Rogán-döntés a titkosszolgák fegyver-arzenáljáról
- A betegség nem válogat, megtámadta Donald Trumpot is
- Az Orbán-kormány és csatolt részei “ámok-repkedése” és másfincsaságok – Juszt László kérdez, de ki válaszol?
- Péter, ezért feccöltünk beléd annyit? – érdeklődött egy kommentelő a napi szijjártói buktáról olvasva
Marta+Brash
2020.07.15 23:52 at 23:52
Kis csacsi ujsagirok: Bogdan Laszlo halalakor jott egy felhivas a Facebook-on, hogy aki egyutterez Bogdan Laszlo csaladjaval, es gyaszolja Ot, az boritsa feketebe a profilkepet. A fent emlitett muveszek szinte mindegyikenek van roma kotodese – EZERT boritottak feketebe a profilkepuket – szerintem, de amennyiben ilyen hulye rendelkezes fog eletbe lepni az operativ torzs kozremukodesevel, akkor az csak hab a tortan. Teljesen ertheto, hogy a falabu focistak eloterbe helyezese igenis bantoan hathat az uj popfelugyelo uzembehelyezesevel egyutt ezekre a muveszekre.
Sztojka lbolya
2020.07.16 03:24 at 03:24
Megértem őket a zenészeknek és az énekeseknek a szigorítások el veszik a megélhetőségüket!Azt is megértem hogy a Bogdán halála is közrejátszik Mert Nem csak a cigányságot érintette a tragédia hanem az egész országot mert 1 igaz nagyszívű és nagyszerű embert veszítettünk el!Nyugodjon békében!