Voks 2024
Mialatt cammog a Békemenet Magyar Péter akcióban a Partizánon
A Békemenetelés már a Margit hídon tart, lassan elérik a célállomást: a Margitszigetet. Ezalatt interjút adott szombat kora délután, a Békemenet elindulásával egy időben Magyar Péter a Partizánnak. A beszélgetésben sok témát érintettek, Magyar nagyrészt korábbi nyilatkozatai közül is sokat ismételt, de mondott néhány újat is.
Megkérdeztem Rogánt….
A legfontosabb ezek közül egy Rogán Antallal folytatott beszélgetés felidézése volt. Magyar szerint
a Vodafone állami felvásárlása után megkérdezte Rogán Antalt, hogy miért kellett megvenni a céget, amikor a hírek szerint az állam a piaci ár fölött fizetett érte.
Rogán erre szerinte azt mondta, hogy
nem üzleti okokból vették meg, hanem az adatok miatt. Vagyis azért, mert a cégen keresztül nagyon sok ember adataihoz hozzáférnek, és nagyon sok embert el tudnak érni. Magyar Péter szerint a digitális állampolgárság is ugyanerről szól.
Magyar Péter szerint ezen kívül:
- a Fidesz azzal számol, hogy 50 százalék körüli részvétel lesz, aminél jól tudnának szerepelni, de Magyar Péter szerint sokkal magasabb lesz a részvétel, és ez nekik, a Tisza Pártnak fog kedvezni.
- a Varga Judittal való vitájukban ő nem akadályozta a rendőrök munkáját, a rendőri eljárás jogellenes volt, az erről szóló jegyzőkönyvet pedig meghamisították.
- Ha a Fidesz nyer a választáson, és a Tisza Párt 25-30 százalékot ér el, az azt jelenti, hogy a következő választáson a Fidesznek lesz egy legitim kihívója. Szerinte a NER megdöntésére az egyetlen lehetőség, hogy egy nagy párt hívja ki őket, ők ezt tervezik, és nem fognak összefogni más ellenzéki pártokkal.
- Karácsony Gergely szerinte hazudik a fővárosi jelöltjeikről, nem igaz, hogy egyikük kartellezett volna.
- Még Belgrádban is van normális Duna-part, olyanná kellene átalakítani a budapesti rakpartot is.
- Ha megnyerik a választásokat, megfontolják a kétszintű önkormányzatiság felszámolását, mert szerinte nincs értelme, hogy a belvárosiutcák egyik fele az egyik kerületé, a másik fele a másik kerületé, az úttest meg a Budapesté.
- Az, hogy beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe, attól függ, hogy milyen eredményt érnek el. Vagyis csak akkor ülne be, ha nekik lenne döntő szavuk a fővárosban.
- Magyar szerint életveszélyesek azok a bicikliutak, amelyeket Karácsony felfestett. Szerinte ezeket felül kellene vizsgálni, és ahol túl széles a járda, ott a járdára kellene rakni a bicikliutat.
A Békemenetről….
„Szerintem teljesen mindegy, hogy mi mit érzékelünk a Fidesz narratívája és a propaganda úgyis azt fogja mondani, hogy ez a valaha volt legnagyobb békemenet. Napok óta kapjuk a jelzéseket mindenhonnan az országból, hogy vagy pénzt ajánlanak, vagy ingyenebédet ajánlanak”
– mondta Magyar, aki azt is elmondta, hogy szerinte
azért rakták a Margitszigetre, hogy ne lehessen összevetni pártja tüntetésével.
Garázscég
„Nekünk arra nem lesz kapacitásunk, hogy mindenkit egyenként hívogassunk, nincsenek 100 millióink arra, hogy sms-eket küldözgessünk és egy olyan call centerünk legyen, ahol több száz vagy ezer ember ül, amit a Fidesz csinál”
– folytatta Magyar, aki elmondta, hogy arra számítanak, valamint azt látják,
hogy jóval magasabb lesz a részvétel, mint a szokásos európai parlamenti választáson.
Az újdonsült politikus elárulta, hogy lesz 6-8 autójuk. Viszont nem lesznek óriásplakátjaik, nem fogják vizuálisan szennyezni se a városokat, se a falvakat. A kocsin továbbá lesz egy kihangosító:
„mint a faluban, amikor mennek, hogy jött a dinnye”.
Az, hogy a Facebook segít-e nekik, szerinte nem igaz. Pusztán annyi történik, hogy az a tartalom, amit előállít, gyorsan terjed.
„Annyi történik, hogy olyan tartalmat gyártunk, és úgy próbálom ezt is végezni, hogy ez szimpatikus az embereknek, meg a fiataloknak. Nyilván jellemzően a fiatalok aktívak a TikTokon, meg az Instagramon, meg ilyen helyeken. Úgyhogy különösebb stratégiánk nincs, ez lesz. Van 62 pultunk, amivel ott leszünk a megyeszékhelyeken, nagyobb településeken, ott nyilván fogunk még aláírásokat gyűjteni, és fogunk szórólapokat osztogatni, és megpróbálunk ezzel a pár ezer önkéntessel”
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?