Banánköztársaság
„Mindenki szem a láncban”
A magyar sajtó aranykorában, valamikor száz évvel ezelőtt és azon is túl szinte minden nagyobb magyar városban virágzó napi- és hetilappiac volt, ami azt jelenti, hogy az öntudatos polgár több orgánumra is előfizethetett helyben.
Ma siralmas helyzetben van a vidéki napilappiac
Néhány hete a Brassói Lapok nyolcvan évvel ezelőtti számait lapozgatom digitálisan: elképesztő és egyben felemelő, hogy akkor a lap napról-napra több oldalon keresztül követte nyomon a háború eseményeit, igazi nemzetközi kitekintést adtak a szerkesztők.
Ezekből a tudósításokból a brassói polgár teljesen tájékozott lehetett a világpolitikai eseményekről. Ehhez képest ma siralmas helyzetben van a vidéki napilappiac, a központosított KESMA lapokból még azt sem lehet tudni, hogy mi történt a szomszéd megyében.
De egy vargabetűvel kanyarodjunk aktuális témánk a koronavírus-járvány felé. Azt már mindannyian tudjuk, hogy a vírus terjedésének megállítására egyetlen módszerünk van: csökkenteni az emberek közötti érintkezést. A rendkívüli intézkedések garmadája és az állampolgárok jogkövető magatartása kell ahhoz, hogy megszakítsuk a láncot, hogy minél kevesebb akció, fizikai érintkezés történjen köztünk.
Nem a sajtó ellen beszélek!
A nyomtatott sajtó sorsa már két évtizeddel ezelőtt az internet térnyerésével megpecsételődött, azóta zuhanórepülésben vannak a példányszámok és az orgánumok száma is folyamatosan csökken. Lássuk be nem sok értelme van a tegnapi és a tegnapelőtti hírek kinyomtatásának, de még mindig vannak, akik szívesen veszik kézbe a nyomtatott lapokat.
Igen ám, de most éppen ezzel van a gond. A lapot nyomtatni, terjeszteni kell, óhatatlan az emberi érintkezés. Annak ellenére, hogy maga a nyomdatermék nem terjeszti a vírust, mégis sok-sok ember kerül kapcsolatba egymással csupán az újság átadásával-átvételével.
Nálunk még az a könnyebbség sincs, hogy olyan automatából vegyük ki a lapot, mint Amerikában. Mi az újságosnál vesszük meg a „napi betevőt”.
Kevés újságíró és szerkesztő, készít még napilapot
A sajtó, a napilapok nagyszerűsége egyetlen csorbát sem szenvedne, ha különleges helyzetben különleges módon készülnének ezek a termékek.
Az a kevés újságíró és szerkesztő, aki még napilapot készít ugyanúgy írja meg és állítsa össze a lapot! Az olvasószerkesztő olvasson, a korrektor javítson, és a kész lap. Ugyanúgy, ahogy eddig kerüljön fel a digitális újságosstandokra, ahol majd megvesszük a nekünk kedves lapot.
Egyszerre példát mutatna, újságíró, kiadó, nyomda és terjesztő, hogy ők törődnek az olvasóikkal és a koronavírus-járvány kapcsán nem akarnak szemek lenni a láncban.
Ráadásul, talán még haszna is lenne az akciónak. A napilap-olvasók egyre jobban hozzászoknának, hogy ne csak az ingyenes internetes híreket vadásszák, de hűségük jeléül fizessenek a számukra kedves orgánumoknak.
Évek óta próbálkozik a szakma ezzel a digitális tartalom eladással, vajmi sikerrel. A fene nagy Egyesült Államokban van olyan városi lap, ami a digitális előfizetéssel megsokszorozta bevételeit és nem siránkoztak a példányszám csökkenése miatt.
Rajta hát! Legyen digitális a napilap és legyen minél több (elő)fizető olvasó!
