Connect with us

Kerítésen innen

Mire tippel: Orbán megy, vagy marad? – Most érkezett: marad!

Mire tippel: Orbán megy, vagy marad? - Most érkezett: marad!
Megosztás

Magyar pártja vasárnap délután arról adott ki közleményt, hogy a Tisza Párt hivatalos levélben fordult az Európai Parlament elnökéhez. Roberta Metsola elnököt ebben arra kérik, ajánlja fel Orbán Viktornak a szerdára tervezett strasbourgi vita elhalasztásának lehetőségét.

Maradjon ahol van….

Álláspontunk szerint egy ilyen fenyegető árvízhelyzetben nincs helye politikai vitának, ezekben a napokban teljes nemzeti összefogásra van szükség

– olvasható Magyar Péter közleményében.

Manfred Weber egyetért Magyar Péterrel

abban, hogy halasszák el a Tisza Párt elnökének szerdai strasbourgi vitáját Orbán Viktor miniszterelnökkel, írta az Európai Néppárt elnöke és frakcióvezetője az X-en. Weber az X-en közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Olyan válságos időkben, mint a jelenlegi árvízhelyzet, a rászorulók segítésére kell fókuszálnunk”.

DK-latolgatás

„Egyelőre úgy néz ki, hogy jön holnap Orbán Strasbourgba, az Európai Parlamentbe”

– írja közleményében Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Felidézte, hogy sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon az árvízhelyzetre való hivatkozással lemondja-e soros elnöki szereplését az EP-ben Orbán (elsőként Magyar Péter kérte erre a miniszterelnököt) hozzátéve, hogy Orbán a felszólalása szerdán lenne, de a tervek szerint már kedden lennének ott programjai, például egy nagy nemzetközi sajtótájékoztató.

„Na, most egyelőre úgy tűnik, hogy jönni fog”

– fogalmaz a DK politikusa, majd arról ír:

„Míg a DK politikusai, vezetői és aktivistái szerte az országban segítenek az árvízi védekezésben, ott vannak és lesznek a gátakon, addig Dobrev Klára és én EP-képviselőként tesszük a dolgunkat. Részt fogunk venni a szerdai vitán az EP-ben, hozzá fogunk szólni és Orbán tuti nem fogja szeretni, amit mondani fogunk neki”.

Friss!

Orbán:

„…Amíg nem érjük el a csúcspontot, amíg vagyunk túl a nehezén, addig én nem megyek el az országból, itthon vagyok…”

Úgy tűnik, későbbi időpontra kerül az Orbán – Magyar csörte az unióban.

Kicsit bővebben:

„A szélsőséges időjárási körülmények és a Magyarországon jelenleg is tartó árvizek miatt minden nemzetközi kötelezettségemet elhalasztottam”

– írta Orbán Viktor miniszterelnök az X-en.

Magyar Péter gyorsreakció:

„Orbán Viktor elfogadva a javaslatunkat, lemondta a strasbourgi európai parlamenti vitán való részvételét. Helyes döntés. Ilyen súlyos árvízi helyzet idején nincs helye politikai vitáknak, teljes nemzeti összefogásra van szükség. Ember kell a gátra! „

Szerző