Kerítésen túl
Mohácsi Viktória: Welcome to Canada!
Hét éves procedúra után megkapta a politikai menedékjogot a kanadai hatóságoktól Mohácsi Viktória roma jogvédő-politikus, egykori Európai Parlamenti képviselő – tudta meg a RomNet.
Menekült státusz
Mohácsi Viktória a Medgyessy-kormány idején az oktatási tárca roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben 2004–2009 között az Európai Parlament (EP) képviselője volt az Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt frakciójában.
A jogvédő-politikus menekültstátusi kérelmének elfogadásáról a RomNet Kanadában élő, szintén politikai menekültstátust kapott olvasóitól értesült elsőként. Torontóban élő olvasóink, ismerőseink a Facebookon gratuláltak Mohácsi Viktóriának, aki válaszként, megköszönve a jókívánságokat és az örömhírt, úgy reagált: „még mindig hihetetlenek tűnik. Bele lehet betegedni ebbe a menekültügyi eljárásba. Hét évet küzdöttem érte, remélem, most már minden jóra fordul” – írta Mohácsi Viktória.
A jogvédő-politikus 2011 decemberében hagyta el Magyarországot,
és a kanadai Torontóba ment, hogy politikai menedékjogot kérjen. Egy évvel később, a CBC kanadai közszolgálati televízióban szólalt meg először, azt állítva, azért kért menedékjogot Kanadában, mert Magyarországon életveszélyes fenyegetéseket kapott, miután kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy lassan halad a 2008-ban és 2009-a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok felderítése, ugyanis „egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal”.
Megalapozott indok
Mohácsi Viktória menekültkérelmét az észak-amerikai ország hatósága 2016 decemberében elutasította, és múlt év április 10-én le is zajlott az első, hazatelepítéssel kapcsolatos meghallgatás. Erről maga az érintett beszélt a Magyar Nemzetnek.
Mohácsi Viktória a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és ismét megvizsgálták indokait, és a becsatolt dokumentumokat, majd a hatóságok úgy döntöttek, megalapozottak az indokai, ezért: Welcoma to Canada.
Szerző
Friss
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….