Moldova György pesti humora, rejtői magasságokban

Megható amatőrök

“Jascsák a varázslóhoz fordult:

– Kérdezze meg tőlük: akarnak-e futballozni?

A varázsló a már ismert nyögésekkel és morgásokkal tolmácsolta a kérdést, az egykori főkomornyik aranysujtásos sapkáját megemelve elnézést kért, megbeszélte az ajánlatot társaival, majd mély torokhangon kimondta az egyetlen angol mondatot, melyre emlékezett:

– Igen Uram.

A saját nyelvén beszélt tovább. Az európai futballisták stílusához szokott Jascsák attól tartott, hogy beleegyezésüket ahhoz kötik: kapnak-e jobban termő kókuszdiófákat lakásul valamelyik közeli ültetvényen, megkönnyebbült, mikor a varázsló lefordította a főkomornyik bejelentését. A majmok, úgymond, tisztában vannak vele, hogy azért az élvezetért, melyet a futball jelent, fizetni kell, ám ők sajnos csak szerény anyagi eszközökkel rendelkeznek. Megkérdezte Jascsákot, hajlandó-e vállalni a tanításukat tíz páfrányért és két kupac termeszhangyáért, ehhez legfeljebb még kilenc színes csigát tudnak hozzátenni. Nem kell külön mondanunk, hogy az amatőr szellem ilyen megnyilvánulásától Jascsák mélységesen meghatódott, és lemondott a honoráriumról.”

Buzgó edzésmunka, rémült matrózok

“A Sir Stanley Matthews-ről elnevezett angol tengerjáró hajó 196… májusában indult el Allah Akbarból, Mohamedánia fővárosából Európa felé. Fedélzetén vitte magával Jascsákot és az öreg varázslót. A majmokat a hajófenékben helyezték el, Jascsák kívánságára közös, tágas ketrecekben, így a játékosoknak alkalmuk nyílt kiadós egyéni edzésekkel átmenteni a formájukat, sőt kisebb meccseket is játszottak maguk között.

A labdák pattogása az egész úton kétségbeejtette a hajó személyzetét, a mentőcsónakokat állandóan kioldva tartották, mert meg voltak győződve, hogy ezt a zajt a motor kihagyásai okozzák, melyek előbb-utóbb robbanáshoz vezetnek. Álmukban sem gondoltak arra, hogy lent, a hajófenéken huszonkét dzsungellakó majom csiszolja a labdakezelését, készül arra, hogy szétzúzza Európa legjobb futballegyütteseit.”

Az Állatkert meghátrál

Jascsák mind a huszonkét játékosának teljes nevet vásárolt, összesen négyszáznegyven dollár értékben. Hosszú töprengés után a Ferencváros egykori aranycsapatáról nevezte el őket, melyben annak idején maga is játszott. A valutás bolt megrendelő lapjára először írta fel azokat a neveket, melyek később annyi és annyi újság címoldalán szerepeltek: Tirnauer, Ásó, Kapa, Steinitz, Jascsák (a saját nevét az öreg főkomornyik-csapatkapitányra ruházta), Podhola, Sipőcz, Kohn Géza, Halász, Vadász, Madarász. A tartalékok pedig az örök rivális, az MTK tagjainak nevét kapták.

Mire hazaért Rákoscsabára, már készen várta a kertes ház, melyet előzetes kikötése szerint magas kerítés fogott körül. Éjszaka szállította ide a ketreceket, és távoli boltokban vásárolta be a játékosok zöldség- és gyümölcsszükségletét, nehogy feltűnést keltsen. Csak az Állatkert megbízottja szerzett tudomást a majmokról, rájuk akarta tenni a kezét, de kénytelen volt meghátrálni, mikor azok sorra bemutatkoztak valutás boltban vásárolt nevükön.”

Középcsatár kis helyezkedési hibával

“Forgács Vilmos eredetileg bőr- és bélnagykereskedő volt, üzletének államosítása után az „Új Élet” Koporsókészítő Kisipari Szövetkezetnél helyezkedett el mint anyagbeszerző, de valójában a futballból élt. Négy évig a fiát árulta, akit, mivel a jobb lába valamivel rövidebb volt gyerekkora óta, balszélsőnek nevelt. Minden héten más csapatnál jelentkezett vele, de hiába árasztotta a lelátóról szivarfüst- és biztatásfelhőit a fia felé, hiába szidta bibliai szépségű átkokkal az edzőket, minden próbajátékon megbukott. Ekkor egész csapatok adásvételére tért át. Jutányosan szállított vidékről jó karban levő kapusokat, középcsatárt kis helyezkedési hibával vagy bármilyen más árut, melyet megrendeltek nála.

Egy hamisítatlan Teleki-téri hangulatú párbeszéd

“Jascsák a folyosó egyik beszögellésébe húzta Forgácsot:

– Forgács úr, volna egy eladó csapatom.

Forgács ki sem vette a szivart a szájából, legyintett:

– Tudja, hogy érdekel ez engem? Mint a betegség. Ki vesz ma egy csapatot? Még az Eusebión sem találnám meg a rezsimet.

– Én onnan hoztam őket, ahonnan Eusebio jött.

Forgács szeme felcsillant:

– Négerek?

– Nem, majmok.

Forgács kivette a szivart, és komoran Jascsák arcába nézett:

– Tizenöt évvel ezelőtt, mikor maga úgy le volt égve, hogy nem látott a córesztól, én öt deka vajat adtam magának teljesen ingyen, és ezt azzal akarja meghálálni, hogy most stenkerol engem?

– Esküszöm magának, Forgács úr, hogy élete legnagyobb üzletét csinálhatja meg.

– Futballozó majmokkal?

– Igen, ezekkel a majmokkal.

– Vakon vezessenek, a gyermekeim ne éljék meg a holnap reggelt, ha még egyszer az életben szóba állok magával.

Jascsák egy taxiba tuszkolta az ellenkező Forgácsot, és kivitte Rákoscsabára. Tanítványaival bemutatót rögtönzött a ház kertjében, az öreg játékosügynök az egyik ámulatból a másikba esett:

– Treff dá Kolera! A föld repedjen meg az anyám sírján, ha valaha láttam ilyet!

Szivarral kínálta meg a mesteredzőt, ami nála az elismerés legmagasabb fokát jelentette:

– Maga, Jascsák úr, ettől a perctől egy gemachter Mann, egy megcsinált ember nálam. Most már csak egy céget kell keresni, akinek eladhatjuk a csapatot. Összehozunk egy barátságos meccset, és kihívok majd néhány baldóvert.”

A dzsungelben ilyen durvaság elképzelhetetlen

“A Testvériség játékosai tudták, ha kikapnak a majmoktól, évekig ugratások céltáblái lesznek a munkahelyükön, elkeseredetten küzdöttek a kiegyenlítésért, de ehelyett újabb gólokat kaptak. A második félidő vége felé az ellenfél már nyolc nullra vezetett, mikor néhány Testvériség-játékos elragadtatta magát, letalpalták vagy lerúgták a kitörő csatárokat, fejelés közben ököllel oldalba vágták a védőket. A majmok csodálkoztak ezeken a durvaságokon, Jascsák nem készítette fel őket ilyen játékmodorra, mérkőzés után az öreg főkomornyik vérző sípcsontját tapogatva teljes joggal jegyezte meg:

– Ilyen játék nálunk a dzsungelben lehetetlen lett volna.”

A fiúk a bányában dolgoznának

“Másnap hajnalban tisztelettudó, de határozott kopogás riasztotta fel álmából Jascsákot. A mesteredző még fel sem ébredt egészen, mikor a majmok bányászruhába öltözötten, jobb kezükben lámpát tartva bevonultak a szobába. A varázsló lefordította az öreg főkomornyik szavait:

– Azt kérdezi, melyik bányában kell jelentkezniük.

– Mi az ördögöt akarnak a bányában?

– Ők tegnap úgy értették: a fizetést azért kapják, hogy bányában dolgozzanak.

– Nem, a fizetést ők azért kapják, hogy futballozzanak.

A főkomornyik értetlenül csóválta a fejét, és hosszan magyarázott a varázslónak:

– Ők úgy tudják, hogy a magyar labdarúgásban amatörizmus uralkodik.

– Kétségkívül, főleg, ami a játék színvonalát illeti.

– De hát akkor hogy lehet pénzt adni futballért?

– Sehogy. Legfeljebb egy névleges állás formájában, azonkívül bizonyos juttatásokat hivatalosan is engedélyeztek: kalóriapénzt, prémiumot a győzelmek után. Ezzel kész is. Az már külön véletlen szerencse, hogy a legtöbb helyen akad egy ügyes főkönyvelő, aki más területekről is át tud irányítani erre a célra kisebb összegeket. A szurkolók önkéntes felajánlásait, melyeket a mérkőzés után a játékosok zsebébe gyűrnek, vagy kijelölt helyeken, például borbélyoknál dobnak be az erre a célra kitett perselybe, szintén nem lehet komolyan számításba venni.

– De hivatalosan amatörizmus van?

– Nem azt magyarázom? Ha profik lennénk, hogy indulhattunk volna az olimpián?

A főkomornyik ingatta őszülő szőrzetű fejét, mély torokhangon megjegyezte:

– Ez nálunk a dzsungelben lehetetlen volna, uram.

És intett társainak, hogy vonuljanak ki Jascsák szobájából. Levetették aranysujtásos ruhájukat, és többé nem voltak hajlandók felvenni, ez persze semmit sem változtatott azon a tényen, hogy továbbra is mint fővájárok kergették a labdát.”

Egy lemondás

“A bajnokság a Váci utcai Bányász új csapatának fölényes győzelmével zárult. Tizenkét ponttal előzte meg a második helyen végzett Ferencvárost. Az idény befejeztével látszólag barátságos jellegű, de valójában nagyobb tétre menő mérkőzésen legyőzte a magyar válogatottat is. A szövetségi kapitány azonnal lemondott, de később a saját felkérésére újból elfoglalta tisztségét.”

„Hajrá Bányász”-csacsacsa

“Az új színházat természetesen a Váci utcai Bányász gálaestjével nyitották meg. A műsorban világhírű művészeken kívül felléptek a csapat tagjai is, a varázsló dobszavára bemutatták a „Hajrá Bányász”-csacsacsát. A koreográfiát maga az öreg varázsló tervezte, pontosabban lopta egy régi dzsungeltáncból, melyet a törzsek a megvadult vöröshangyák megbékítése céljából szoktak eljárni.”

Jönnek a fókák!

“A mérkőzések látogatottsága sem csökkent – hosszú évek után most először merült fel újból a terv, hogy a Népstadion keleti lelátóját is kiegészítik, teljes magasságúra –, még az olyan jelentéktelen mérkőzések is táblás házat vonzottak, mint a grönlandi Északi Fény csapatával vívott barátságos találkozó, melyre 196… májusában került sor, egy szerdai napon.

Maga a mérkőzés nem ígért nagyobb küzdelmet, az Északi Fény együttesét nem jegyezték a nemzetközi labdarúgóbörzén, a sporttörténészek mindössze egy rövid feljegyzésben találkoztak a nevével, 1913-ban 4:1 arányú vereséget szenvedett a Grönlandban horgonyzó Königin und Kaiserin Maria Theresia osztrák hadihajó csapatától.

Tapasztalt futballszakember erősítésért telefonál

“A majmok lehorgasztott fejjel ültek egy-egy gázpalack előtt, s míg oxigénbelélegzéssel frissítették fel szervezetüket, Jascsák a legkeményebb szavakkal dorgálta őket.

Talán ez a dorgálás tette, hogy a második félidő elején a Váci utcai Bányász elkeseredett rohamra indult az Északi Fény kapuja ellen. Az öreg főkomornyik tanult mesterségéhez méltóan tálcán tálalta a csatárok elé a jobbnál jobb labdákat, de a lövésekbe az utolsó pillanatban mindig belenyúlt egy-egy olajosan fénylő, bajuszos fej.

Mikor a huszadik támadásból sem született gól, a Népstadion ügyeletes rendőrtisztje – maga is tapasztalt futballszakember –, telefonon három századnyi erősítést kért. Tudta, hogy ez a mérkőzés csak botránnyal fejeződhet be.”

A Nagy Steinitz kiöregszik

“196… nyarán már a vak is látta, hogy Steinitz, a legendás Steinitz–Jascsák–Podhola fedezetsor utolsó tagja is kiöregedett. Mérkőzés közben kissámlit hordott magával, és fejelésnél arra állt fel, műfogsora folyton elgurult, és negyedórákig kereste a fűben. Ezentúl a szokásos szerdai edzőmérkőzéseinken különös figyelemmel kísértük az ellenfél fedezeteinek játékát, hátha megtaláljuk köztük Steinitz utódját.

Egy különösen meleg augusztusi napon a Spartacus Vörös Kefét, a kefekötő szövetkezet csapatát hívtuk meg.”

Kiismerhetetlen cselek, csuklásokkal

“Az edzője rákiabált: Gráf, maga megint részeg! A jobbhalf derűsen bólintott, és beállt a helyére.

Ezen a délutánon csodát láttunk, uraim! Maguknak nem kell magyaráznom, mekkora fedezet volt Steinitz fénykorában, de ennek a szőke fiúnak a lábszárvédőjét se köthette meg. Átcselezte magát a védelmünkön, a gólvonalon megállt, és homlokára tett kézzel kereste, hol van valaki, akit még átjátszhat, majd méla undorral bepöccintette a labdát a hálóba.

Egy-egy sikeres akciója után Gráf azzal jutalmazta magát, hogy odament az öntözőcsatornához, és egy nagyot húzott a Hubertusból, de játékán ez nem látszott meg, sőt cselei a sűrű csuklástól csak még kiismerhetetlenebbé váltak. Gráf nagy taps közepette és üres üveggel vonult le a pályáról.”