Sport
Most mutasd meg! – Fradi-Nyíregyháza összecsapás, a foci első és másodosztály vezető csapatának mérkőzése
A bajnoki címét ismét megvédő Fradi a másodosztályban listavezető Nyíregyháza vendége lesz a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai elődöntőjében.
Paks temetés?
A Puskás Arénában május 15-én sorra kerülő döntő első résztvevője már kedden este ismertté válik, amikor a Paks a Kisvárdát fogadja. A tolnaiak az élvonalban sokáig tartották a lépést az FTC-vel, sőt vezették is a tabellát, a legutóbbi hat fordulóban azonban egy döntetlen és öt vereség a mérlegük, így jelenleg az övék az NB I legrosszabb formában lévő csapata, amely a harmadik helyre csúszott vissza.
Vendégük, a Kisvárda kiesőhelyen áll, matematikai esélye még van a bennmaradásra, és a legutóbbi három körben veretlen maradt: egyszer nyert, kétszer döntetlent játszott, legutóbb szombaton a Ferencváros otthonában.
A szabolcsiak 2019 óta többször is ponttal, pontokkal távoztak Paksról: három vereség mellett kétszer döntetlent játszottak, kétszer pedig nyertek.
A Kisvárda még soha nem jutott döntőbe a Magyar Kupában, legjobb eredménye a 2021-es elődöntős szereplés. A Paks egyszer járt a fináléban: 2022-ben 3-0-ra kikapott az FTC-től.
Nyíregyháza-Fradi
Saját stadionjának újjáépítése miatt a Nyíregyháza szerdán a Ferencvárost is Balmazújvárosban fogadja, de ott nincs kiépítve a VAR-rendszer, vagyis a játékvezető nem veheti igénybe a videobíró segítségét.
A Spartacus feljutása matematikailag még nem vált biztossá, de öt fordulóval az idény vége előtt 13 ponttal vezeti a tabellát a harmadik helyezett ETO FC Győr előtt – amely hétfő este játszik a Szegeddel – a másodosztályban. Legutóbb, szombaton a második helyen álló Vasast győzte le 3-1-re.
A két együttes legutóbb 2015 márciusában találkozott egymással – hiszen azóta nem szerepeltek azonos bajnoki osztályban -, és a szabolcsi megyeszékhelyen gól nélküli döntetlent játszottak. A Magyar Kupában korábban két meccsük volt: 1986-ban 3-1-es vendégsiker, 2003-ban pedig 1-1-es döntetlen született Nyíregyházán. Utóbbi esetben tizenegyesekkel (4-3) az FTC jutott tovább.
A Ferencvárosnak 24 Magyar Kupa-győzelem mellett kilenc ezüstérme van, a Nyíregyháza az elmúlt bő tíz évben kétszer is (2014, 2016) a negyeddöntőig jutott.
A MOL Magyar Kupa elődöntő programja:
kedd: Paksi FC-Kisvárda Master Good 20.00
szerda: Nyíregyháza Spartacus FC-Ferencvárosi TC, Balmazújváros 20.00
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat