Koronavírus
Müller Cecília belenézett a varázsgömbjébe és járványügyi jóslatokba bocsátkozott
Előkerült Müller Cecília a néhány hónapja a fővonalból visszavont országos titsztifőorvos, és ha már kérdezték nyilatkozott.
Előkerült Müller Cecília a néhány hónapja a fővonalból visszavont országos titsztifőorvos, és ha már kérdezték nyilatkozott. Kicsit ront a doktornő hitelességén, hogy még jól emlékszünk arra amikor a pandémia idején „bátran” feküdt be a kormány akarata alá, és amikor nem lehetett például maszkot kapni arról beszélt nincs is rá szükség, majd amikor beérkezett egyik legszigorúbb támogatója lett.
Szezonális lett a koronavírus
A betegség változása okán télen biztosan több megbetegedés lesz – mondta az InfoRádiónak az országos tisztifőorvos. Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett idén az influenzajárvány is a megszokottnál jóval komolyabb lehet. Sokféle csoport és tudományos műhely dolgozik azon, hogy egyfajta előrejelzést mondjon arra vaonatkozóan, hogy mit várhatunk a jövőben a koronavírus-járványban.
„A vírus rendkívül változékony: variánsok, azon belül alvariánsok jelennek meg. Az irányadó szakmai szervezetek véleménye szerint – és én is így vélem – ez a betegség is a többi légúti megbetegedéshez hasonlóan szezonálissá fog válni.”.
Az országos tisztifőorvos arra számít, hogy télen több megbetegedés lesz, és látszik is, hogy amikor a gyerekek elkezdtek iskolába, óvodába járni, egyértelműen egy felfelé ívelő folyamat kezdődött, tehát magasabb fertőzésszámnak nézünk elébe úgy az őszi-téli légúti vírusok, mint a koronavírus tekintetében.
„A koronavírusnál ősszel, szeptember tájékán a fiatalabb korosztályok lettek érintettek, aztán mivel ők átestek a betegségen, most megint azt látjuk, hogy elsősorban az aktív, munkába járó, több közösségben megforduló középkorosztálybelieket érinti a járvány. Nagyjából 50 év körül van most a megbetegedésben szenvedők átlagéletkora, és ismételten érinti a 60 év felettieket is.”
Regisztrációval, vagy nélküle
Müller Cecília elmondta: mivel mindenkinek más az oltottsági státusza Magyarországon, ezért nem kampányszerű oltásokat szerveznek, hanem folyamatosan biztosítják a védőoltás felvételének lehetőségét a jól ismert oltópontokon és a háziorvosoknál egyaránt. Most regisztráció nélkül és azzal is fel lehet venni az oltást. Utóbbi egyszerűbb, emlékeztetett a szakember, hiszen gyorsabb az egész oltási folyamat, péntekenként azonban továbbra is regisztráció nélkül is kérhető oltás.
Most ne menjünk bele abba mennyire lehet megbízni egy olyan kormányban és annak képviselőjében amely a pandémia idején a legveszélyeztetetteb csoportot az időseket olyan vakcinával olttatta be amit maga a gyártó is egy bizonyos kor fölött alkalmatlannak nyilvánított a védekezésre.
Az elmúlt hetekben jellemző stagnálás után országos átlagban ismét emelkedést mutat a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja. (koronavírusgov.hu)
Tény ami tény valóban újra beindult a covid, és terjed, amit mi az oltások felvételén túl tehetünk saját védelmünk érdekében, hogy ismét maszkot viselünk a zárt terekben, és odafigyelünk a kézmosások minőségére, ezek mellett nem árt többször fertőtleníteni a kezünket és otthonunkat is.
A félelem nem, csak a felelős viselkedés segít.
(Kép: Cseri László)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…
- Vitézy: ‘ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana’