Connect with us

Kerítésen innen

Munkanélküliségi bumm vár az országra – A kérdés, kinek merre vezet és lesz-e egyáltalán útja

Megosztás

A következő hónapok a munkanélküliségi helyzetét vizsgálva nagyon sok múlik azon, hogy a téli hónapokban a cégek hogyan tudnak alkalmazkodni a romló makrogazdasági kilátásokhoz és a magas energiaárakhoz.

munkanélküliség
Megosztás

A következő hónapok a munkanélküliségi helyzetét vizsgálva nagyon sok múlik azon, hogy a téli hónapokban a cégek hogyan tudnak alkalmazkodni a romló makrogazdasági kilátásokhoz és a magas energiaárakhoz.

Kétsebességes munkaerőpiac

A Trenkwalder becslése szerint egy negatív forgatókönyv és nagyobb első negyedéves gazdasági visszaesés esetén tavaszra akár 300 ezren is elveszíthetik a munkájukat. Nógrádi József kérdésünkre elmondta, hogy ezt a becslést arra alapozták, hogy melyek lehetnek az energiaigényük alapján leginkább érintett iparágak, és ezek korábbi visszaesések esetén milyen mértékben építettek le. A Trenkwalder szerint kiemelten érintett lehet a vendéglátóipar, ahol 10 százalékos visszaesést várnak a foglalkoztatottak számában, és azok az ipari üzemek, amiknek a magas energiaárak mellett jobban megéri leállítani a termelést. Nógrádi József, a Trenkwalder álláskereső portál kereskedelmi és marketingigazgatója szerint mivel szektoronként eltérőek a kilátások, sokan el tudnak majd helyezkedni más iparágakban, és az átképzések is felértékelődhetnek.

A kép nem teljesen fekete, inkább szürke

Sok szakmában megmaradhat a munkaerőhiány, például targoncás képesítéssel vagy teherautó-jogosítvánnyal továbbra is gyorsan lehet majd munkát találni. Elképzelhetőnek tartja, hogy nagyobb elbocsátások is lesznek, de a jelentős munkanélküliség kialakulásának esélyét egyelőre nem látja túl nagynak Baja Sándor. A legnagyobb magyarországi munkaerő-közvetítő, a Randstad ügyvezetője szerint munkaerőpiaci szempontból a magyar gazdaság most kétsebességesnek látszik. Több ezer új munkahely jöhet létre például a járműiparban, akkumulátorgyártásban bejelentett zöldmezős beruházások megvalósulása után, és a szolgáltatóközpontokban és az IT-szektorban is jelentős azoknak a cégeknek az aránya, amelyek munkaerő-felvételt terveznek. Más iparágakban viszont messze nem ennyire jók a kilátások: a belföldi piacra dolgozó kiskereskedelmi és élelmiszeripari vállalatok, az energiaigényes iparágak és a vendéglátás szereplői közül is sokaknak komoly kihívásokat tartogathatnak a következő hónapok.

Hogyan tovább? A kérdésre a válasz a következő oldalon.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse