Ez a nap
Az osztrák kormány a magyar melósok életét is megkeserítené

A populista osztrák kormánykoalíció törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben, amely lehetővé tenné, hogy 2019 januárjától „önkéntes alapon” napi 12 órát dolgozhassanak a munkavállalók. Az országban jelenleg 10 óra a napi munkaidő felső határa, vagyis egy héten legfeljebb 50 órát lehet dolgozni. Napi 12 óránál ez heti 60 órára emelkedne.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tervezete nem talált kedvező visszhangra. Az elképzelés bírálói figyelmeztetnek arra, hogy a munkavállalók így nem tudnak majd túlórát tejesíteni.
Megfoszthatják a munkásokat a túlórapénztől
A kormány azt állítja, a javaslattal „rugalmasabbá”, „kevésbé bürokratikussá” teszik a munkaerőre vonatkozó szabályozást, és a munkavállalók – a javaslat készítői szerint – jobban be tudják osztani szabadidejüket. A valóságban azonban szó sincs rugalmasságról. Martin Risak, a bécsi egyetem munkajogásza rámutat ugyanis, hogy bár a törvény beterjesztői szerint a napi 12 óra munka vállalása önkéntes, a munkaadó valójában így akár elő is írhatja dolgozója számára a többletmunkát, és megfoszthatja a túlórapénztől.
Ausztriában 1889-ben született első ízben megállapodás a napi nyolcórás munkaidőről, ezt aztán 1918-ban a szociáldemokrata Ferdinand Hanusch, a munkáskamarák alapítójának kezdeményezésére törvényerőre is emelték. A nyugati társadalmak túlnyomó többségében nyolcórás munkaidőt határoznak meg. Franciaországban ugyanakkor 2000-ben 35 órás munkahetet vezettek be.
A 8,7 millió lakosú Ausztriában 3,4 millió a foglalkoztatottak száma, ebből 721 ezer külföldi. A legtöbben, 101 ezren németek, utánuk a magyarok következnek.
(Forrás: Népszava)
Az osztrák kormány csökkentette a magyar migránsok családi pótlékát
Szerző
Friss
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa