Városi kurír
A napi fontos.

Nagy Imre maradhat, vagy újra viszik…?

0 140

Eddig közel 40 ezren írták alá azt a petíciót, amit a Demokratikus Koalíció indított annak érdekében, hogy Nagy Imre szobrát ne vigyék el a Parlament közeléből, a Vértanúk teréről. 

[mnky_ads id=”10551″]

Miért is?

Nagy Imre szobrát 1996-ban avatták fel, az egész alakos szobrot Varga Tamás szobrászművész készítette. A szoborállítás költségeinek nagy részét  az azóta elhunyt nagyvállalkozó Demján  Sándor állta. Demján 2012-ben amikor először felvetődött a szobor eltávolítása, egy Tarlós Istvánnak írt dühös levélben még azt is belengette, hogy ha áthelyezik az alkotást visszavonja adományárt.

Szakály Sándor, a  VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, történész szerint azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy az 1919-es „vörösterror” áldozatainak emlékműve váltsa fel a jelenlegi szobrot.

[mnky_ads id=”10552″]

A Mandiner.hu portál hétfőn közölt  véleménycikket:

„éppen eleget viseltük már, ahogy egy mesterségesen kialakított, a semmiből létrehozott Nagy Imre-kultuszt toltak le a torkunkon, hősnek beállítva egy velejéig kommunista, hazaáruló és szó szerint nemzetvesztő, mérhetetlenül negatív alakot”.

A közleményt 

“A Nagy Imre Alapítvány Kuratóriuma aggodalommal szemléli a sajtóban megjelenő, a budapesti Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor esetleges áthelyezésével kapcsolatos híreket, megnyilvánulásokat.

Álláspontunk szerint

névadónk, Magyarország miniszterelnöke – munkássága és életútja, a haza és a magyar forradalom ügye melletti egyedülálló és példamutató elkötelezettsége, honfitársai melletti kitartása és a mártírhalál vállalása alapján is – méltóvá lett egy fővárosi köztéri szobor állítására. Mindezen értékek az elmúlt években nem váltak füstté. A túlnyomó részt közadakozásból, 100. születésnapjára készült szobor helyén maradása társadalmi ügy kell legyen – az emlékmű esetleges áthelyezése nem csupán a mártír miniszterelnök, de a forradalom és szabadságharc valamennyi résztvevőjének és vértanújának emlékét sértené.

Hazánk két nemzeti ünnepe

az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére március 15-e, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére október 23-a. Mindkét forradalom miniszterelnökét (gróf Batthyány Lajost és Nagy Imrét) kivégezték. Mi, az alapítvány kurátorai egyenlő tisztelettel adózunk mindkettejük emlékének – ennek jegyében testületileg bízunk a Batthyány-örökmécses közelében, a budapesti Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor helyén maradásában.

Budapest, 2018. július 10.”

A Nagy Imre Társaságnak ciki budapesti elnöke, Donáth Ferenc

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ