Connect with us

Kerítésen innen

Nagy Márton ‘költségvetési szakértő nepper’ – Ha más is olyan ‘sikeres’ gazdasági szakértőre vágyna, mint Ő

Nagy Márton 'költségvetési szakértő nepper' - Ha más is olyan 'sikeres' gazdasági szakértőre vágyna, mint Ő
Megosztás

Nagy Márton az a közszolga, akit jelenleg nemzetgazdasági miniszterként tartunk el. Eddigi „remek ötletei” abban merülnek ki, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünket próbálja nekünk eladni, mint sikertörténet. Most éppen a főváros vezetésének „segítene”, mert úgy látja, hogy gáz van.

…mint, akinek köze sincs a dologhoz…

Az éj sötétjében nyilvános lett a Magyar Közlönyben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 1/2025. (II. 11.) rendelete, aminek mellékletében felsorolja, hogy melyik önkormányzatnak mennyi szolidaritási hozzájárulást kell befizetnie az állami költségvetésbe – írta a kontroll.hu. A miniszter azt követően írta meg alábbi posztját, hogy Karácsony Gergely főpolgármester szerdán bejelentette: a főváros kártérítési pert indít, miután kiderült, hogy Budapestnek 89 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Budapest, Te csodás, vagy a herda megtestesítője? Dönteni kéne…

Nagy közösségi oldala bejegyzése szerint Budapest nagyon klassz hely és, ha itt megállna a pénzügyeinkért felelős miniszter, akkor beosztásához méltón nyilatkozna, hiszen melyik politikust ne tölthetné el büszkeséggel, ha az ország, amit szolgál ilyen fővárossal rendelkezik.

„Budapest hazánk legfejlettebb és Európa egyik legfejlettebb területe, az EU-s fejlettségi szint 168 százalékán áll. Ez azt jelenti, hogy Budapest és egyes vármegyék között a fejlettségbeli különbség akár háromszoros is lehet.”

Igen ám, de ezt csak felvezetőnek szánta, mert e megállapítása után jött a fekete leves:

„A város iparűzési adóbevétele folyamatosan emelkedik, már közel 300 milliárd forintot ér el, ennek ellenére csődközeli állapotba züllesztette a fővárost Budapest vezetése.”

Ennél a pontnál -ha ez igaz lenne- örülhetne is, hiszen nincs egyedül ebbéli tevékenységében és még a helyezése sem került veszélybe, hiszen az Ő fennhatósága mégis csak egy országra szól!

„A vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke

Minden nap azért dolgozunk, hogy a vidék folyamatosan léphessen egyet előre. Ebből Budapestnek, mint a legfejlettebb területnek is ki kell vennie a részét. Amennyiben ezt a főváros vezetése kétségbe vonja vagy nem fogadja el, úgy az ország és a vidék érdeke ellen tesz – folytatódik a kioktatás hozzátéve:

  • A gazdagabb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulás nagy segítséget jelent tehát a szegényebb önkormányzatok számára. Ez így igazságos, hiszen a gazdagabb települések az elmúlt években több száz milliárd forintnyi támogatást kaptak beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez.
  • A jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, a szolidaritási hozzájárulás rendszerét a Fővárosi Törvényszék, a Kúria és az Alkotmánybíróság is megerősítette. Minden önkormányzatra ugyan azok az objektív szabályok érvényesek, azok fizetnek több hozzájárulást, akiknek nőtt az iparűzési adóbevétele. Budapest vezetése nem állhat a törvények felett, a hozzájárulást a fővárosnak is meg kell fizetnie!
  • Évek óta azt hallgatjuk, hogy Budapestnek nincs pénze, ezért alapvető fejlesztések maradnak el. Ezzel szemben Rákosrendező kapcsán mégis csak kiderült, hogy van a Fővárosnak sok tíz milliárd forintja, amiből megvásárolja a területet, elviszi onnan szemetet és mentesíti a talaj szennyezettségét is. Az adásvételi dokumentum 25. oldala V.4. pontja szerint a vevő a fejlesztés előtt köteles a területet megtisztítani, ha annak költsége nem haladja meg a vételár (nettó 50,9 milliárd forint) 50 százalékát. Ha ez a költség magasabb, akkor külön megállapodásban lehet szabályozni a költségmegosztást. A tisztítást követően pedig a Főváros megfejleszti a területet várhatóan több száz milliárd forintból.
  • Hangulatkeltés helyett Budapest vezetése tegyen eleget a fizetési kötelezettségeinek, először fizesse ki a Rákosrendező vételárát, utána tisztítsa ki a területeket és közben a törvényeknek megfelelve fizesse meg az adókat, a szolidaritási hozzájárulást és egyéb kötelezettségeit.

…és az ominózus felajánlás….

Főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell a rendbetételhez kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket!

A hozzászólásokból….

„” … kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket ! ” ( Nagy Márton ! ) Az év vicce !”

„Tehát az ország az EU fejlettség 60%-án áll. Szép munka. Most nézzük meg mely megyékben szavaznak a legtöbben a fideszre, illetve a mondás innentől így helyes: ha a pesti nem dolgozik, a vidéki éhen hal”

„ne Budapesttől tessék elvenni, hanem a Megafontól”

„Ha nem tévedek vidékfejlesztésre is ömlött az uniós pénz. Mi történt ? Egyébként meg felcsút, 60puszta és a batidai kastély is vidék és lám milyen fejlett.”

„Amíg a fidesz vezette a fővárost addig érdekes módon nem voltak ilyen sarcok most meg Budapest fizesse az Orbán dinasztia gazdagodása miatt hiányzó pénzeket …”

„A gazdagabb emberek is fizessenek szolidaritási hozzájárulást a szegényeknek……”

„Macika a vidéki középvárosokban sorra bocsátják el az embereket az intéményekből és a dologi kiadásaikat is lenullázták! Minket is szívattok!”

„Meséljen inkább arról ,hogy amire agazdasági jővőt alapozták az 51% zuhanásba van le kellene mondani mert akármilyen intézkedést vezet be az bukta és semmiért nem meri a felelőséget vállani mindig minden elrontott dologért mást hibáztat…”

„Marcikám, inkább végre már azt a rohadt közgáz 1-et kéne elvégezni, felőlem lehet az NKE-n is, biztos ott is van valami gyorstalpaló képzés, de hogy gazdasági miniszterként még egy órán se vettél részt, az elég durva, az összes gazdasági ötletedből/javaslatodból ez derül ki.”

„Ha a főváros (a miniszter szerint) „csődközeli” helyzetben van, akkor miért kell további pénzeket elvonni? Az csak ront a helyzeten …”

„az ezer milliárdos vidékfejlesztések kinek a zsebében landoltak?”

„Szerintem egy munkahely váltás jót tenne neked. Aki mindig a külső körülményeket vagy mást hibáztat, miközben a rábízott feladat nem halad, annak el kell gondolkodnia, hogy jó helyen van-e… egyébként is elég kárt okoztál már az országnak….”

„A részletes ipari termelési adatok alapján a kormány szíve csücske, a magyar gazdaság új zászlóshajójának szánt akkugyártás teljesítménye előző év azonos időszakához mérten 51 százalékkal esett vissza, ami abszolút új negatív rekord, hiszen az eddigi legrosszabb hónapok is „csak” 31-32 százalékos mínuszokat hoztak. „

Szerző