Kerítésen innen
Nagy Márton közszolga: „a kiskereskedők kicsit túl nagy árrést alkalmaznak”
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a szerdai kormányülést követően, amelyen bejelentette: a kormány úgy döntött, hogy felszólítja az üzemanyag-kereskedőket, hogy önkéntes alapon igazítsák az áraikat a régiós átlaghoz különben bekeményít.
Jól hallotta, nem adótartamot mérsékelnek, hanem elverik a port a kiskereskedőkön
A miniszter szerint a gázolaj esetében 10, míg a benzinnél 27 forint az eltérés a régiós átlaghoz képest, ezért
nyomatékosan arra kérte a kereskedőket, hogy érjék el a régiós árakat a lehető legrövidebb időn belül.
Nagy Márton leszögezte: a kormány két hetet adott a kereskedőknek, hogy térjenek vissza a régiós átlaghoz, ezt követően újratárgyalják majd a kérdést. Mint fogalmazott:
két hét múlva a kormány újra előveszi ezt a kérdéskört, megnézni az árak alakulását, és kemény eszközökkel be fog avatkozni, ha az üzemanyag-kereskedők nem térnek vissza a régiós átlagárakhoz.
Olvasatszabadság
„Orbán Viktor egyik minisztere olyat mondott ma reggel az InfoRádióban, hogy majdnem elgázoltam a Kisoroszi úton egy őzet. Azt már előre tudtam, hogy a kormány ma dönt az üzemanyagárakról. Az ATV-ben Egri Gábor, aki a Független Benzinkutak Szövetségének az elnöke azt mondta, hogy tavaly 50-60 ,,kis” benzinkút zárt be. Bár nem nagyon figyeltem oda, de annyi jött le nekem, hogy
agyon vannak adóztatva a nagy hálózatokhoz nem tartozó kis kutak. Mintha azt is mondta volna, hogy az üzemanyagárnak több, mint 50 százaléka adó.
Na de a kocsiban ugyanebben a témában hallgattam az InfoRádiót. Bejátszották Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter szövegét is arról, hogy csak az a biztos, hogy javaslatot tesz az üzemanyagárakkal kapcsolatban, na de hát, mondta, ő csak egy miniszter, nyilván hozzászól majd a témához más miniszter is. Végső soron majd a kormány dönt, és legvégső soron Orbán Viktor. Ez a duma különösebben nem érintett meg, de az már igen, amikor azt bírta mondani, hogy:
,,A kiskereskedők kicsit túl nagy árrést alkalmaznak.”
Figyelem! A magyar miniszter előrevetíti a kormány üzemanyagárakat érintő intézkedéseit: ,,KICSIT TÚL NAGY AZ ÁRRÉS, amit a kiskereskedők alkalmaznak.” És én még abban a hitben voltam, hogy a volt főnöke, a Matolcsy a leghülyébb Orbán Viktor miniszterelnök kezei közül. Aki nem érti, hogy milyen kezekről van szó, az szégyellje magát, mert bizonyíthatóan nem figyel hazánk miniszterelnökére! Eddig az forgott közszájon, hogy: ,,És ezt így hogy?” mostantól pedig az, hogy: ,,Kicsit túl nagy.” – vélekedett a fentiekről Havas Henrik közösségi oldalán. Holoda Attila kommentbe egy ábrát illesztett be, aiből kiderül fehéren feketén:
- a 650 forintos benzin ár fele -49,5%- az állami adóteher, amire a nagykereskedő 7,1 %-ot tesz rá, a kiskereskedő pedig 7,3 %-ot.
Olvasatszabadság 2.
„ÜZA (ez az üzemanyag rövidítése a Seregben). Két héten belül minden üzemanyag-árnak alkalmazkodnia kell a régió átlaghoz. Ezt a számot minden péntek reggel 08.30-kor teszi közzé a KSH (parancshirdetés, surranó kipucolva, csatt-f@sz a baloldalon, fogadás középről).
- 1. Mi a régió?
- 2. Mi az árfolyam? (napi, heti, tegnapi, tőzsdei, MNB, Váci utca?)
- 3. Mekkora a külföldi árak adótartalma? (Ha valaki nem tudná, ez befolyásolja az árat).
- 4. Hol? (Autópályán, városban vagy csak úgy?)
- 5. Melyik hálózatban?
- 6. A jövedelmekkel összehasonlítva, tehát reálértékben (-áron), vagy csak úgy, nominál?
- 7. Mikor adja vissza Nagy Márton a diplomáját?”
-kérdezte Szűcs R. Gábor volt diplomata, a Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi és Európai Intézeti Tanszék docense.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat