Kerítésen innen
Nagyon fontos hír a vendéglátásnak!
A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell, a novemberi adómentességre szóló igényt szombat éjfélig nyújthatják be a vállalkozások a szokásos járulékbevallásban – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Három havi adóelengedés!
Csaknem 140 ezer dolgozó munkáját mentheti meg a munkáltatói adóterhek három havi elengedése. Az adókönnyítő intézkedés több mint 16 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál – hangsúlyozta Izer Norbert.
Az adómentesség igénylése egyszerű, elég a havi adó- és járulékbevallásban az e célra kialakított mezőket bejelölni. A novemberről szóló bevallás határideje pedig december 12. – mondta az államtitkár.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy novemberre az adómentesség jár a vendéglátás és szabadidőágazatban tevékenykedő vállalkozásokon túl a szálláshely-szolgáltatóknak és az utazásszervezőknek is.
Az államtitkár felidézte, a kormány a héten, az ágazati szereplőkkel folytatott egyeztetést követően döntött arról, hogy az ezekben az ágazatokban működő vállalkozások nem csak a novemberi munkáltatói adóterhek alól mentesülnek, de a decemberi és a 2021 januári alól is. E cégeknek nem kell megfizetniük e hónapokra a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát – tette hozzá.
Munkahely védelem
A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az emberek életének és egészségének védelme mellett fontos az is, hogy a korlátozásokkal leginkább érintett ágazatokat, az ott dolgozók munkáját megvédve gondoskodjon a kormány arról is, hogy megkapják a munkavállalók a fizetésüket – hangsúlyozta Izer Norbert.
A veszélyhelyzetre specializált adómentesség igénybevételének három feltételéből kettő ehhez igazodva az, hogy a cég a kedvezménnyel érintett három hónapban nem szünteti meg felmondással dolgozója munkajogviszonyát és a vele novemberben már munkaviszonyban álló munkavállaló bérét is kifizeti. Minden egyes megvédett álláshely számít – szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy éppen ezért az adómentesség feltételeit nem vállalkozásonként, hanem munkavállalónként kell vizsgálni.
A harmadik feltétel, hogy az adómentességet azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyek 2020. május 10. és november 10. között bevételük legalább 30 százalékát vendéglátásból, sportból, szabadidős, művészeti, szálláshely-szolgáltatási, vagy utazásszervezési tevékenységből szerezték – magyarázta Izer Norbert.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez
- Havas Henrik: csókoltatom az összes magyar oligarchát! – Megszabadult a kormánykitüntetésétől
- Esernyő, naptej, szobában kuckózás? – Ilyen idő várható a húsvéti hétvégén….
- Új nap, új Trump-őrület, avagy a jó öreg kiszámíthatóság túl van értékelve?
Gyimesi László
2020.12.12 09:37 at 09:37
Ennél fontosabb lenne az egészségügyben, oktatásba, szociális gondozásban részt vevők 100%-os táppénze anélkül, hogy bizonyítaniuk kellene, hol kapták el a vírust.
Tudtommal a szállodaipar jó része a fidesz-csókosok kezén van.