Connect with us

Kultúra

Naphegyi Eszter egy napja GoPro kamerával

Megosztás

Élő online közvetítésre készített zenés előadással jelentkezik a nagyváradi Szigligeti Színház, az Y című produkció ősbemutatónak számít – adta hírül kedden az erdélyi teátrum.

A Balogh Attila és Benedek Zsolt által jegyzett Y többéves forgatókönyv-fejlesztést követően többek között olyan neves alkotók közreműködésével kerül műsorra, mint Kárpáti Péter konzulens dramaturg, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező, Rancz András, a speciális effektek szakértője, Keresztes Gábor zeneszerző.

Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenkét színművésze lép színpadra

A dráma egy fiatal lány, Naphegyi Eszter (Román Eszter) egy napját követi végig, amelyben konfrontálódnia kell családjával és annak értékrendszerével, saját képzelt identitásával és azokkal az illúziókkal, amelyeket eddig a valóságról alkotott.

Az eseményeket szó szerint a főhős perspektíváján keresztül követhetjük végig: a játékot és ennek képanyagát ugyanis a főszereplő fejére szerelt GoPro kamera rögzíti. Az így létrejövő látványélmény a fiatalok által ismert és szeretett First Person Shooter, illetve POV (Point Of View) játékokat idézi fel.

„Ez a megoldás egy új történetmesélési technikára ad lehetőséget, ami nagyszerűen szervesül a dráma szövegével, emellett olyan vizuális hatások számára is teret nyit, amelyek használják a nemrég felújított színház technikai lehetőségeit, viszont nagyon váratlan, újszerű összefüggésben. Formabontó játékmódra kínál lehetőséget a színészek számára is, így olyan új színházi forma születik, amely egyszerre reagál a fennálló helyzetre, mégis képes megmaradni színháznak” – nyilatkozták az előadás alkotói.

Az előadás élő közvetítését egyszeri alkalommal, június 21-én, vasárnap 19 órától láthatja a közönség, jegyek kizárólag az Eventim.ro oldalon kaphatók.

Játsszák: Román Eszter, Trabalka Cecília, Pitz Melinda, Molnár Júlia, ifj. Kovács Levente, Kovács Enikő, Tőtős Ádám, Gajai Ágnes, Sebestyén Hunor, Kiss Tamás, Kocsis Gyula
Írta és rendezte: Balogh Attila és Benedek Zsolt
Dramaturg konzulens: Kárpáti Péter
Díszlettervező: Golicza Előd
Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
Zene: Keresztes Gábor, Moldován Blanka
Koreográfus: Györfi Csaba
Multimédia: Rancz András

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük