Connect with us

Kerítésen innen

Navracsics „nemes gesztusa”: minisztériumában vizsgáztatja hallgatóit

Megosztás

Kiderült, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Karán hétfőn 6 Celsius-fokban vizsgáztak a tanárszakos hallgatók. Az írásbeli vizsga két órán keresztül tartott a hatfokos teremben. „Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől” – írta egy résztvevő. Ehhez képest Navracsics Tibor….

„Példa értékű cselekedet, nagyon nemes gesztus” – kommentelt egy lelkes rajongó

„Mivel az ELTE épületei bezártak, a legtöbb oktató online vizsgáztat idén. Számomra fontos a személyes jelenlét, ezért megbeszéltem a hallgatókkal, hogy ebben a szemeszterben rendhagyó módon itt, a minisztériumban tudnánk megtartani a vizsgákat”

– írta Facebook-oldalán a területfejlesztési miniszter, az ELTE docense, aki a Politikatudományi Intézet oktatójaként „Összehasonlító politika” és „Kelet-közép-európai politikai rendszerek” című kurzusokat tart az ELTE-n.

Eközben az ELTE Bölcsészettudományi Karán…

Hétfőn 6 Celsius-fokban vizsgáztak a tanárszakos hallgatók. A telex egyik olvasója szerint az írásbeli vizsga két órán keresztül tartott a hatfokos teremben.

„Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől”

–írta. Az egyetem szerint műszaki probléma miatt kellett áttenni az eredetileg az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba szerveztt vizsgát a BTK D épületébe, az érintett helyiségekben szerintük

15-16 Celsius-fok volt. Az ELTE mindenesetre elnézést kért a kellemetlenségért az érintett hallgatóktól.

Szerző