Bulvár
Ne tévessze mag a szikrázó napsütés
A következő egy-két napban, ha csak az ablaküvegen át nézi a világot, akár szikrázó napsütést is láthat, de ne hagyja megtéveszteni magát, a jövőhét vége előtt nem enged a hideg a szorításából.
Kisüt a nap
Vasárnap délután a délelőttihez képest már nagyobbrészt napsütés várható, de foltokban, főként a szélcsendes délnyugati területeken akadhatnak párásabb, tartósabban felhős területek is. Említést érdemlő csapadék nem hullik, de az északkeleti határszélen előfordulhat hószállingózás, kisebb hózápor. Éjjel ismét felhősödik az ég, hajnalban be is borul. Keleten és délen lehet élénk a DNY-i szél, másutt a szélcsendes területeken fokozódhat a párásság. A reggeli órákra egyre többfelé ered el az eső, de keleten, délkeleten havas eső is lehet.
Hétfőn előreláthatólag egy mediterrán ciklon meleg-, majd hidegfrontja okoz változékony, többfelé szeles időjárást, nyugaton hideg-, keleten melegfronti hangsúllyal. Dél felől csapadék is érkezik, mely kezdetben eső, majd a nap folyamán havas eső, illetve havazás lehet, és ez nagyobb valószínűséggel elsősorban az ország déli felén hullik. Az északi megyékben inkább változóan felhős égbolt és felerősödő ÉNY-i szél látszik valószínűbbnek. Ott számottevő csapadék nem várható. Éjszaka lecsökken a felhőzet, délen is megszűnik a hóesés. Sokfelé erősödik meg a NY-i, ÉNY-i szél.
A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):
vasárnap délután 1 – 6,
hétfő reggel -3 – +1,
hétfő délután 1 – 5,
kedd reggel -4 – -1 fok köré várható.
A folytatásban
Kedden nagyrészt napos, szeles idő várható. Általában nem hullik csapadék, de északkeleten elvétve előfordulhat gyenge zápor, hózápor. Kevéssel fagypont fölött alakul a hőmérséklet. Éjszaka legyengül az ÉNY-i szél.
Szerdán egy melegfront érheti el hazánkat. Napközben fokozatosan felélénkül a D-i szél, mely estére sokfelé meg is erősödhet. A szél a Dunántúlra jelentősebb enyhülést hozhat, északon még marad a hidegebb légtömeg. Eleinte napos-fátyolfelhős, száraz idő ígérkezik, délutántól viszont vastagodhat a felhőzet, majd estétől, északon itt-ott már hószállingózás, később dél felé terjeszkedő eső, néhol havas eső is várható.
Csütörtökön még térségünkben maradhat a melegfront. Erős DDNY-i széllel további enyhülés látszik valószínűnek. Alapvetően erősen felhős égboltra és többfelé előforduló esőkre, záporokra van kilátás.
Péntekre hidegfront érkezése körvonalazódik É-ira forduló, újból megerősödő széllel. Várhatóan marad a felhős, szürke idő, általában napközben szórványos, kisebb esőkkel, majd az esőt estétől egyre többfelé – ahogy a hideg levegő megérkezik – havazás válthatja fel. Jelentős mennyiségű hó azonban nem valószínű.
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?