A nagy dübörgés közepette 2019 Magyarországán megtörténhet, amit a Diákparlament posztolt Facebook-oldalára hétfő délután.


A lényeg: a nemzeti mélymagyarképzés?

A képen egy negyedik osztályos diák büntetése látható 2019-ben, egy budapesti állami iskolában.

a bűne az volt, hogy egy osztálytársa kérésére tanítási időben adott neki enni.

Egy kommentben később pontosították, hogy a diák azért kapta ezt a büntetést, mert

tanóra alatt adott enni egy osztálytársának.

Ezúttal a szintén jól bevált körmös elmaradt, de ami késik, ugye…?

Erről a fényképről van szó:

fotó: diákparlament facebook oldala

A hozzászólásokból:

“Miért aránytalan? Ennél rosszabb idők sosem voltak! Gyerek ver tanárt, szülő fenyeget. Valahogy meg kell fegyelmezni azt a gyereket, még ha nemes tett is vezérelte. Órán nincs evés pont. Arra van a szünet. Ha felnőtt korban beül egy értekezletre, nézze meg a következményét, mi lesz ha előveszi az uzsonnáját? Ìgy a gyerek megtanulta. Mégsem kukoricára térdeltették, vagy sarokba állìtották!”

“Efelett, egy frappáns megjegyzéssel szemet hunyhatott volna a tanár, mert lehet, hogy az osztálytárs még nem evett semmit aznap! Pl. Kérlek …, majd a szünetben oszd meg az uzsidat!”

“Drága gyermek jóhiszeműsége miatt bűnhődniük pedig csak egy kedves emberi gesztus , hát istenem mi órán is ettünk néha 30 éve és remek emberek lettünk azért”

“Ebben az a legszomorúbb hogy lehet az osztálytársa napokig nem evett és csak éhes volt. És a mégrosszabb hogy a tanár arra kérte a gyereket, hogy ne legyen emberséges és segítőkész. Remélem a tanárnak is lesznek még éhes napjai. És tudja meg mi az éhezni.”

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Igazi fideszes nevelés! Ebben a rendszerben nagy bűnnek számít, ha segítséget nyújt egy elesettebbnek. Persze ha belerúg, vagy feljelenti, azért beírtak volna neki egy ötöst.

  2. 1. Ennek semmi köze a Fideszhez. Itt egy bűne volt a tanárnak, nevezetesen, hogy csak azt íratta le, hogy “tanóra alatt”. A teljes mondatnak így kellett volna leírva lennie: “Nem etetem az osztálytársamat a tanóra alatt.”
    2. Nem hiszem, hogy szünetben még nem volt éhes az a gyermek, tanóra alatt jutott eszébe, hogy ő már napok óta nem evett. A cikke ezen megállapítása csak arra jó, hogy hergelje az embereket.
    3. Ez a “büntetés” igazából áldás, hiszen a gyermek egyre jobban elsajátította azt, hogy a mondat után közvetlenül rakjuk a pontot, nem két-három centiméterrel arrébb. Egyre szebbé váltak a mondatai is, helyesírása csiszolódott, a végére egészen belejött.(Látszik a mondatok rendezettségén)
    4. Ha megkérdezi bármelyik rendőrt, hogy hány olyan eset van, amikor gyerekek a másik gyereknek adott élelmiszerbe, cigarettába vagy italba különféle drogokat rejtenek csak “szórakozásból”, “szívatásból”, akkor meglepődne. Ismerősnek/ismeretlennek nem adunk, és nem fogadunk el élelmiszert, még szívjóságból sem, hiszen nem tudhatjuk mit tettek bele. Tehát a tanár a mai világra is felkészít ezzel a büntetéssel.

  3. A fegyelmezésnek ez a formája szelídebb ugyan, mint az óráról való kitiltás, körmös, vagy ütés, de éppen olyan haszontalan és ostoba megoldás, mint a felsoroltak. Arra viszont jó, hogy dühös, az együttérzést előbb utóbb elutasító emberré váljon egy jóindulatú gyerek. Szívesen leülnék beszélgetni a tanárral. Érdekelne, hogy mit remélt ettől a büntetéstől, miért ítélte el a gyereket, illetve a tettét, nem szeretne-e inkább beszélni a két gyerekkel, amit az óra utáni szünetben megtehetett volna, de még mindig pótolható lenne.

  4. Az egész cikk tök felesleges. Az egész jóformán feltételezésekre épül.
    Akkor fordítsuk is meg a gondolatmenetet. Mi van ha az etetett illető bármilyen összetevőre allergiás? Mi van ha rendszeresen kunyerál másoktól és ezért nem eszi meg amit otthon kap vagy amire be van fizetve a suliban? Hagyjuk már ezeket a feltételezésekre épített rinyálásokat. Azért mert két oldalt tele kellett írnia komolyan megéri itt okoskodni? Iskolában(!) írnia kellett mert szabályt szegett ÚRISTEN! Néhány szülő nagyon szánalmas tud lenni. Mi a fenét vártok már a tanároktól? Lassan már le se szidhatják a gyereket? Simogassák a buksiját mindenért elismerően? Ugyan már hol éltek?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét