Párizs 2024
Nem kér elnézést, mert nincs miért az olimpiai megnyitó francia rendezője
Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta vasárnap, hogy „Az utolsó vacsora” című festmény témája ihlette volna a program „Ünnepség” című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.
Szó nincs az „Utolsó vacsoráról”
„Soha nem lehet nálam, sem a munkáimban arra szándékot találni, hogy bármit is kigúnyoljak vagy bárkit is becsméreljek. Én egy olyan ünnepséget terveztem, amely megbékít. Amely megerősíti a köztársaságunk értékeit, amelyek a szabadság, egyenlőség, testvériség”
– mondta a hazájában elismert 42 éves színházi rendező a BFM hírtelevízióban.thomas jolly,
A csoportkép
A vitát az „Ünnepség” című jelenet váltotta ki, amelynek kezdőképe egy csoportkép volt nőimitátorok és transzvesztiták megidézésével, s amelyet sokak szerint Leonardo da Vincinek a Jézust az apostolokkal ábrázoló „Az utolsó vacsora” című festménye ihletett. A Francia Püspöki Konferencia szombaton közleményben ítélte el
„a kereszténység kigúnyolását és ironizálását szolgáló jeleneteket”.
Arra az újságírói kérdésre, hogy „Az utolsó vacsora” volt-e a jelenet alapja, Thomas Jolly elmondta: „nem az ihletett”.
„Azt hiszem, teljesen egyértelmű volt, hogy Dionüszosz érkezik erre az asztalra. Azért van ott, mert a görög mitológiában ő a mámor, a bor istene, ami egyébként Franciaország egyik legismertebb jelképe, na meg ő Sequana, a Szajna istennőjének az atyja” (…) Az elképzelés inkább az volt, hogy egy nagy pogány ünnepet idézzünk meg, amely az Olümposz isteneihez kapcsolódik, azaz az olimpizmushoz”
– tette hozzá. A közösségi oldalakon az említett jelenetről sokan Jan Hermansz van Bijlert XVI. századi holland festő az „Istenek ünnepe” című festményére asszociáltak, amely a kelet-franciaországi Dijon Szépművészeti Múzeumában található.
— Rev. Benjamin Cremer (@Brcremer) July 27, 2024
A lefejezett királynő
A Marie-Antoinette kivégzését megidéző jelenetről, amelyben az utolsó francia királynő a kezében tartja a saját fejét, Thomas Jolly leszögezte: nem a guillotine dicsőítése volt a célja.
„Ha arra használnánk a munkánkat, hogy megosztottságot, gyűlöletet generáljunk, miközben az egyre inkább terjed mindenhol, az nagy kár lenne. Szerintem mi az egymással való békességet, az együttlétet hirdetjük, és azt valljuk, hogy lehet együtt szép és megindító dolgokat csinálni”
– mondta a művészeti igazgató.
Nemzetközi kitekintő
Daphné Bürki jelmeztervező, televíziós műsorvezető és a franciaországi közvetítés kommentátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a megnyitóünnepség „mérhetetlenül tisztelte az olimpia szellemiségének történetét”. A vitatott jelenet ellenére a nemzetközi sajtó értékelése szerint nagy sikert aratott a párizsi olimpia péntek esti megnyitója. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy vélte, hogy Thomas Jolly
„nem egyszerűen egy követ tett hozzá az olimpiai építményhez, hanem egy hegyet”.
A Szajna folyó mentén, illetve hidakon kialakított színpadokon zajlott a műsor kulturális része, jórészt esőben. Összesen mintegy 2000 táncos és színész tizenkét művészi tablót jelenített meg, amelyek a világról összesereglett sportolókat ünnepelték, illetve arról meséltek történetet, milyen Franciaország, a sokszínűség országa. A koreográfiát, a műsor elemeit 200 napon keresztül gyakorolták. Az extravagáns elemekkel színesített megnyitó a sokféleséget és a másságot állította a középpontba.
Szerző
Friss
- ‘Megvárjuk míg kijön szinkronosan” – kommentelte egy hozzászóló a Deutsch makogó-produkcióját
- A rendőrség felkészült az antifa támadások ellen, helyes – És mi lesz az ideérkező neon@cikkal?
- Honnan tudja Menczer Tamás, hogy Trump külügyére mikor, kivel, miről beszél telefonon? Csak nem…..
- Szijjártó szerint ‘megszületett’, a többiek ’12. hetét el nem érő embrióról’ tudnak – Mi az igazság?
- Az árvák tragédiája – A családjog vajon mindig a családok pártján áll? – Frissítés!
- Rákosrendező: az orbániai önkényuralom tökéletes szimbóluma
- Látja? Nem látja? Akkor lássa be…! – A Varnus Xavért rágalmazók és ‘tanúik’ hűlt helye a bíróságon
- Maaargit noooooooormális? – Orbán Viktor a provokátor
- Ezt kapd ki: egy év alatt 1.397 ezer milliárd forintot kaszált a kormány a tankolásainkból
- Blama-elleni horoszkóp Valentin napra: hogy pont azt és úgy add, ahogy szerelmed szeretné