Kerítésen innen
Nem szívhatja, ha megszívja -Szigorításra készül az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság új javaslata a szabadban lévő közösségi terekből is kitiltaná a cigarettázást, sőt, az elektromos dohánytermékeket is, függetlenül attól, hogy van-e bennük nikotin.
Komoly szigorítás jöhet
Az Euronewshoz kiszivárgott tervezet szerint az Európai Bizottság javasolni fogja a dohányzási tilalmak kiterjesztését. Az EU végrehajtó testülete a tervek szerint kedden fogadja el a javaslatot, mely kibővítené a jelenleg érvényben lévő, 2009-ben elfogadott tiltást, amelyek célja a passzív dohányzásnak való kitettség csökkentése nyilvános helyeken, munkahelyeken és tömegközlekedési eszközökön.
A tervezet legújabb változata (amely elfogadása előtt még változhat) a nyilvános közösségi tereket nemcsak a cigarettafüsttől, hanem mindenféle aeroszoltól is meg kívánja tisztítani, tükrözve az új dohánytermékek, például a vape-ek által jelentett egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos növekvő aggodalmakat. A Bizottság iránymutatásai jogilag nem kötelező érvényűek.
Célkeresztben az újfajta dohánytermékek
Az előző, 2009-es szabályozás óta sokat változott a dohánypiac, az új bizottsági ajánlás pedig igyekszik is ezt lekövetni. A javaslat így kiterjed a hevített dohánytermékekre, valamint a nikotint tartalmazó és a nikotinmentes e-cigarettákra és más dohányzáspótló, füstöt vagy aeroszolt eregető eszközökre is.
„Az új termékek leszokást segítő eszközként való használatára vonatkozó bizonyítékok nem meggyőzőek”
– áll a dokumentumban.
A vendéglátóhelyek teraszain is betiltanák a dohányzást
A javaslat egyik legfontosabb eleme az, hogy a dohányzási tilalmat kiterjesztenék a szabadban lévő közösségi terekre is. Hasonló intézkedések jelenleg is érvényben vannak egyes tagállamokban, a Bizottság célja azonban egy átfogó szabályozás bevezetése, mert értékelésük szerint egyelőre kevés országban van érvényben a szükséges szintű tiltás.
Az új iránymutatás szerint a vendéglátóhelyek, például éttermek, kávézók és bárok szabadtéri vagy félig szabadtéri területeinek is dohányfüstmentes övezetekké kell válniuk. A szöveg szerint a tömegközlekedési csomópontokban (beleértve a buszmegállókat és a repülőtereket is), valamint a munkahelyekhez, kórházakhoz és idősotthonokhoz kapcsolódó kültéri területeken is tilos lenne a dohányzás. A tiltás vonatkozna az olyan szabadidős létesítményekre, ahol gyerekek tartózkodhatnak, beleértve a nyilvános játszótereket és a vidámparkokat, az uszodákat, állatkerteket, valamit az oktatási helyiségeket is.
Magyarországon ezek közül sok helyen már most is tilos a dohányzás, a buszmegállóktól kezdve a játszótereken át az oktatási helyiségekig. A vendéglátóhelyek teraszain viszont most gond nélkül lehet dohányozni, legalábbis akkor, ha a hely tulajdonosa sem tiltja meg ezt.
A dohányipari lobbi lassíthatja a küzdelmet
A Bizottság eredetileg januárban tervezte kihirdetni a javaslatát, ezt azonban elhalasztották. A dohánytermékek adóztatásáról szóló uniós irányelv reformja szintén késik, most úgy néz ki, hogy 2025-ben jön csak a tervezet. A civil szervezetek attól tartanak, hogy a csúszás a dohányipari lobbi hatása.
Egy tavaly decemberi jelentésben az uniós ombudsman bírálta a Bizottságot, amiért nem hozta nyilvánosságra a dohányipari lobbistákkal tartott találkozókat. Ennek ellenére Sztella Kiriakidész leköszönő egészségügyi biztos úgy tűnik, hogy néhány héttel a bizottsági ciklus vége előtt mégiscsak ismerteti az új, szigorúbb javaslatot.
„A dohányzásnak, a nikotinfüggőségnek és a dohányzás okozta betegségeknek nem szabadna helyet biztosítani Európa jövőjében”
– mondta Kiriakidész a dohányzásmentes világnapon, május 31-én.
Az új iránymutatások a Bizottság nagyobb léptékű, a rák elleni küzdelemre irányuló terveinek részét képezik. A fő cél az, hogy 2025-ig 30 százalékkal csökkentsék a dohányzók arányát az EU-ban, 2040-re pedig kialakuljon egy teljesen dohányfüstmentes generáció.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó