Connect with us

Kultúra

Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben

Megosztás

A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Nemzetközi szereplőgárda

A nagyszabású seregszemle a hétvégén ért véget, a zsűri elnöke Rob Minkoff amerikai rendező-producer volt. Az Oscar-díjas Nemes Jeles Lászlóval együtt Clara Royer, Jakab Juli, Dobos Evelin és Rajk László is részt vett a Napszállta kínai premierjén – írja a közlemény.

A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi volt. Nemes Jeles László a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A film főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A közel száz tagú szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.

Már 70 ország forgalmazója vásárolta meg

A Napszállta a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. Világpremierje a velencei filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől, a FIPRESCI-től. Nemes Jeles László filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország forgalmazója vásárolta meg – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Nemes Jeles szerint a Napszállta a Saul fia előzményeiről szól

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük