Ez a nap
Német kormányalakítás

Elfogadta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendkívüli kongresszusa hétfőn Berlinben a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződést.

A kormányalakításhoz még az SPD hozzájáruló pártszavazása is kell
A szavazáson részt vevő 975 küldött 27 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a koalíciós szerződést.
Az új kormány csak akkor alakulhat meg, ha az SPD március 2-ig tartó pártszavazásán is elfogadják a koalíciós szerződést.
Nem szabad hozzászokni a jobboldali populizmushoz
A CDU kongresszusán a felszólalók többsége a CSU-val és az SPD-vel 2013-ban kezdett kormányzás folytatása mellett állt ki, Angela Merkel pártelnök-kancellár pedig igen kevés bírálatot kapott.
A legtöbben inkább az új jobboldali vetélytársat, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű új szövetségi parlamenti (Bundestag-) pártot kritizálták. Köztük volt a Merkel-féle középutas, a baloldal felé nyitó irányvonal legfőbb párton belüli bírálójaként számon tartott Jens Spahn is, aki hangoztatta, hogy a CDU-nak semmi köze az emberek félelmeire és a rasszizmusra építő politikát folytató AfD-hez, és azért kell dolgoznia, hogy a következő választáson kiessen a Bundestagból és „feleslegessé váljék”.
Mint mondta, nem szabad hozzászokni a jobboldali populizmushoz, és nem szabad megengedni, hogy a CDU/CSU-tól jobbra tartós tényezővé erősödjék egy politikai erő. Ehhez a CDU politikájában is változásra van szükség, meg kell hallani azoknak a polgároknak a hangját is, akik erősebb közbiztonságra és „kulturális biztonságra” vágynak.
Megválasztották főtitkárnak Annegret Kramp-Karrenbauert
A kongresszuson történelmi csúcsot jelentő, 98,87 százalékos támogatottsággal megválasztották főtitkárnak Annegret Kramp-Karrenbauer eddigi saar-vidéki miniszterelnököt. A főtitkárválasztáson 794 küldött szavazott, és 785-en voksoltak az egyedüli jelöltként induló politikusra, akit pártot 18. éve vezető Angela Merkel bizalmasaként és „utódjelöltjeként” tartanak számon.
Az előző rekordot a Bundestag-frakció jelenlegi vezetője, Volker Kauder állította be, akit 2005-ben 97,8 százalékos támogatottsággal választottak meg főtitkárnak.
Annegret Kramp-Karrenbauer a terveit felvázoló beszédében kiemelte, hogy a CDU hozzálát új alapprogramjának kidolgozásához, és ebben a munkában a „keresztény emberkép” lesz a legfőbb vezérlő elv.
Olyan programot kell kidolgozni, amely táplálkozik a párt mindhárom szellemi „gyökeréből”, a keresztényszociális gondolatkörből, a konzervativizmusból és a liberalizmusból – tette hozzá.
Németországnak erős néppártokra van szüksége, és nem mozgalmakra, amelyeket politikai tartalom híján csak a vezető népszerűsége tart össze – utalt a német pártszerkezet francia mintájú átalakulásának lehetőségére.
Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy „a jövő az érdekes pártoké, a CDU pedig egy érdekes párt”, amely vitákon keresztül küzd a jövőért és a közösség előtt álló kihívások megválaszolásának legjobb módozataiért, és „ebbe a kritika is belefér”.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat
- Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar
- Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam