Banánköztársaság
Németh Szilárd megint elszabadult – Nincs borzasztóbb, mint amikor egy hülye okoskodik
Ha tudta volna Milos Forman, hogy a magyar rezsibiztos szintjén mozgó magyar rezsibiztos is megemlékezik haláláról, ijedtében inkább beindítja az örökélet-projektet.
Ennél ostobább és mocskosabb nekrológot még nem olvasott!
Arra most szót se vesztegessünk, hogy Németh Szilárd – mint kiderült – a demokrácia legironikusabb filmjein nevelkedve jutott el a „kényuralom legfontosabb szolgája” kevéssé megtisztelő címig. Bizton állíthatjuk, hogy ezek szerint már ifjú korában sem értette igazán, amit látott. Arra ne vesztegessünk szót, hogy olyan hatalmas műveket, mint az Amadeus, és a Doctorow regényéből készült Ragtime, nemes egyszerűséggel csak „jó kis filmeknek” nevez.
Orbán lakája így akarja egy zseni halálhírét a NER szolgálatába állítani:
„A Fekete Pétert második, Hair-t harmadik gimis koromban láttam. Utóbbit megnéztük vagy tízszer sorozatban, nagyon hittünk a felszíni üzenetében. Imádtuk a hippi lázadókat, olyanok akartunk lenni, mint ők. Ma pedig ezek ülnek tort a világon, ezek osztják az észt, kizárólag nekik lehet igazuk. Ugyanolyanok lettek, mint, akik ellen lázadtak, csak most nem Vietnamban, hanem a Közel-Keleten és Észak-Afrikában bombáznak. Mi meg kijózanodtunk, csak a zene maradt, de a nagy vadak már itt is rég elvéreztek: JIm Morrison, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Brian Jones, …
Kedvenceimet a Tűz van babám!-ot, az ostoba, töketlen és kártékony kommunista hétköznapok paródiáját, illetve a Száll a kakukk fészkére címűt, a kegyetlen és aljas „zárt osztály” életét, a bolsevik diktatúra hatalmi mechanizmusát bemutató művet is először gimnazistaként láttam. Jó kis film még a Shaffer adaptáció, az Amadeus, meg a Doctorow regényéből készült Ragtime.”
A rezsibiztos otromba megközelítésével szemben a Tűz van babám Forman talán a legaktuálisabb műve, hiszen mintha egy az egyben a NERT parodizálná, és alázná porig, hogy a Száll a kakukk zárt osztályáról ne is beszéljünk, hiszen az is itt van, benne élünk.
Persze tudjuk, a művészet egyik legnagyobb tragédiája, hogy akikről szól, azok nem magunkra, hanem a szomszédra ismernek benne. A művész tragédiája viszont az, ha a zsarnok magára ismer.
Ilyen ellentmondásos világban élünk Németh úr, de persze Öntől nem várom el, hogy megértse, miről beszélek.
Szerző
