Blogbazár
Nemzeti konzultáció: Hazudozás és hecckampány felsőfokon
Hadházy Ákos független képviselő a tőle megszokott módon, páros lábbal száll bele a kormány sublót mélyéből előkotort, már sokszor lejáratott néphülyítésébe.
Ismét „nemzeti konzultációba” kezd a kormány,
vagyis leveleket küldenek ki minden háztartásba, amelyekben kérdéseknek álcázva hergelik a népet az új ellenségek ellen. De vegyük észre, hogy szintet léptek: ma már nem a távoli Brüsszel vagy egy idős amerikai milliárdos az ellenség, ma már a saját népe egyes csoportjai ellen, egészen konkrétan a cigányság és a bírói kar ellen uszít a kormány. Aztán majd azt hazudja, hogy X millió ember támogatja ebben.
Emlékeznek még 2017-re, amikor az ún. Soros-terv ügyében ment ugyanez?
Akkor Szél Bernadettel együtt meglátogattuk az íveket feldolgozó telephelyekre, és gyorsan kiderült, hogy méretes kamu volt a kormány által kommunikált 1,7 millió ív (az ordító bizonyítékok közül csak apró tény, hogy a kormany.hu képén az a sok doboz mögöttünk valójában mind üres volt). Mivel ennek hangot is adtam, feljelentettek mindenféle elképesztő indokokkal. Jelentem: az eset után egyszer hallgatott meg a rendőrség tanúként, akkor elmondtam azokat a tényeket, ami alapján bizonyítható a csalás. Azóta néma csend, máig nem tudjuk, van-e becsülete a „nemzeti konzultációnak”, amit én csorbíthattam volna.
Mivel jön az újabb felvonás, levélben fordulok Rogán Antal propagandaminiszterhez,
hogy betekintést kapjak a mostani ívek feldolgozásának minden fázisába, a postától az adatok rögzítéséig. A szájzártörvény miatt ma már nem mehetek be csak úgy (mondjuk az előző esetben sem mehettem be, akkor törvénytelenül akadályoztak, azóta hoztak erre törvényt). De ha a kormány megtagadja a betekintést, azzal nyíltan elismeri, hogy kamu az egész és csak az adófizetők pénzét pocsékolják a propagandagépezet újabb mocskos húzására.
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról