Connect with us

Kerítésen innen

Abrakadabra – Beköltözik a cirkusz az Emberi Erőforrások Minisztériumába

Orbán a bűvész
Megosztás

Az index.hu megbízható forrásából származó értesülések szerint Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára. 

Cirkusz az egész világ….

Magyar Idők szerdai számában méltatja Fekete Péter érdemeit – a jövőbeni kormányzati poszt említése nélkül. A kormányközeli lap feltehetően nem véletlenül ásta elő Fekete elévülhetetlen érdemeit. A cikk szerint Fekete Péter már a kilencvenes években kísérletezett a színházi pedagógiával angol nyelven. Most folyik egy cirkuszpedagógiai program kidolgozása, amelyben humán és reál tárgyakat egyaránt tanítanak cirkuszi előadások segítségével. A cikkben Fekete arról beszél, hogy aki egy kötéltáncos artista műsorszáma után tanulja a hallójárat és egyensúly kapcsolatát, az biztosan nem felejti ezt el.

Az 55 éves Fekete Péter Jászai Mari-díjas színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, korábban illuzionista trükktervezőként és bűvészként is dolgozott Münchenben. A Wikipédia szerint a Békéscsabai Jókai Színház korábbi és a Szarvasi Vízi Színház művészeti igazgatója, a Magyar Teátrum színházi lap főszerkesztője.

 2002 és 2004 között a Nemzeti Színház oktatási és külkapcsolati igazgatója volt, 2007-2015-ig a békéscsabai színház igazgatója. Miniszteri biztosként 2011-ben a megyei előadóművészeti intézmények átadását felügyelte, 2012-ben a Nemzeti Színház, majd 2015-ben a Pesti Magyar Színház vezetőváltásával kapcsolatos ügyeket vezette.

Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

2015 óta a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelt miniszteri biztosként és a Magyar Cirkusz- és Varieté ügyvezetőjeként. Miután 2015-ben menesztették Richter Józsefet a Nagycirkusz éléről, Fekete Péter vette át az intézmény vezetését. Fekete Péter feladata volt az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ előkészítése, amit a Nemzeti Színház építéséhez hasonló nagyságrendű és horderejű beruházásként kezel. A helyszíne még kétséges, a Margit-sziget északi csücske, a Blaha Lujza tér, a Lehel tér, a Városligeti fasor és a Podmaniczky utcai MÁV-terület éppúgy górcső alá került, mint magántulajdonban lévő foghíjtelkek Kelenföldtől a Népligetig és még tovább. Egyelőre annyi tudható, hogy a Liget Projekt tervezői nem számolnak a cirkusszal a Városligetben.

A látványtervet készítők buborékszerű, üvegből készült épületet álmodtak meg. A gömb belsejében a nagyobb területet az 1500 férőhelyes, minden modern technikai megoldással felszerelt cirkusz foglalja majd el. Mellé múzeum épül, valamint módszertani kutató és cirkuszpedagógiai oktató központ, gyakorlótér, és a fellépők számára égetően hiányzó kulturált szállások is helyet kapnak az épületegyüttesben. A tervek szerint oda költözne a szakképző intézmény, illetve az artistaképző főiskola is. Utóbbi egyelőre nem létezik, egyetemi rangra csak a korábbi színház- és filmművészeti főiskolát és a táncművészetit emelték.

„Jó menedzser”

Az angolul jól beszélő Fekete Pétert a szakmában jó menedzsernek tartják, aki a békéscsabai színházat is felfuttatta, most pedig igyekszik megújítani a hazai cirkuszművészetet.

igazán sem bal-, sem jobboldalra nem lehet besorolni, mindkét oldallal jóban van.

-mondta róla a portál forrása.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük