Bulvár
Nesze nekünk! A pénteki „mi lesz velünk” mozgalmas 24 órát sejtet!
Ez a péntek is egy újabb kánikulai nap, ám ennek ellenére temérdek meglepetést rejt. A Kosoknak ez lehet a nyár nagy napja, a Bikákon úrrá lehet a magány-érzés és a többi jegy szülötte sem fog unatkozni.
Skorpió
Ma kénytelen lehet kihozni magából az igazi harcos énjét, mégpedig ezúttal a saját megingásának felszámolása ellen! Ahogy halad előre a nap, egyre inkább felmerülhet önben, hogy talán mégis rosszul cselekszik, amikor már megint külön utakon jár, s, hogy saját önállóságára, függetlenségére törekszik. Nos, kétségtelen, hogy a saját lábán megállni az embernek mindig nehezebb, mint másokra támaszkodni, ugyanakkor vannak olyan különleges emberek, mint például ön, akik egyszerűen tönkre mennének abban, ha hosszútávon kiszolgáltatottá válnának másoknak. Tartson tehát ma ki választása mellett, s meglátja, a holnap már sokkal eredményesebb, s könnyebb lesz!
Nyilas
Könnyen elképzelhető, hogy a mai nap folyamán úgy érzi, teljesen a háttérbe szorítják, vagy eddig elért, nem kis eredményeit egyszerűen nem hajlandóak elismerni, honorálni. Ennek az lehet a fő oka, hogy már-már túlzott segítőkészség odáig fajult, hogy mások helyett is képes néha elvégezni feladataikat, aminek következtében egyrészt lemaradhat saját dolgaival, másrészt pedig hajlamos elfelejteni, hogy, hiába vannak tisztában azzal a többiek, hogy ön segített, mégis azért elvben más dolga haladt, így a sikert is annak a másnak tulajdonítják. A megoldás tehát az lehet, ha ma igyekszik inkább csak a saját ügyeire koncentrálni, hogy újra haladjon, s elismerjék, ez által helyre billentve önértékelését.
Vízöntő
Ma csak úgy áramolhatnak ön felé az újabb és újabb információk, melyeket nehéz lehet hirtelen feldolgoznia. Próbáljon meg azonban nem összeomlani, vagy érzelmi alapon szemlélni a dolgokat, mert akkor könnyen elveszítheti a fonalat és a saját csapdájába eshet. Szedje össze minden erejét és mozgósítsa temérdek agyi kapacitását, hogy mielőbb ne szétszórva, hanem rendszerezve láthassa a valóságot, akkor már sokkal könnyebben fog boldogulni a helyzettel, olyannyira, hogy a nap végére könnyen már csak ön lehet az egyetlen, aki állja még a sarat, s tudja, mi történik, mit kell tennie.
Halak
Ma kissé több ellenállással, problémával találhatja szemben magát a szokásosnál. Könnyen úgy érezheti, mindenki ön körül csak ül a babérjain, s afféle biztonsági játékot játszva, nem mozdul semmilyen irányba sem. Ráadásul ma a szívügyei tekintetében is szinte engesztelhetetlen állapotokkal találhatja szembe magát, ami csak ront a hangulatán. Ma a legtöbb, amit kihozhat a dolgokból, ha igyekszik felajánlásokat tenni, kompromisszumokat kötni másokkal az együttműködés érdekében. Muszáj megpróbálnia kimozdítani valahogy a dolgokat a helyükről, különben teljesen elnyelheti ez a mocsaras állóvíz…
Szerző
Friss
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban