Kerítésen túl
New York, 2001. szeptember 11.: csaknem háromezer halálos, és több mint hatezer sebesült áldozat
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozataira emlékeztek szerdán az Egyesült Államokban. Donald Trump amerikai elnök a védelmi minisztériumnál, a Pentagonnál koszorúzott és mondott beszédet.
Félárbócra engedték a nemzeti lobogót
Az áldozatok hozzátartozóihoz, rokonaihoz szólva Donald Trump „személyes és örökké tartó veszteségről” beszélt. Ezt megelőzően az elnök a first ladyvel együtt elhelyezte a kegyelet koszorúját a minisztérium épülete előtti emlékműnél.
Trump beszédében az afganisztáni tálibok és a terroristák elleni harc erősítését ígérte. A megemlékezés előtt az elnök nyilatkozatot adott ki, amelyben „az Egyesült Államok megingathatatlan erejét, bátorságát és együttérzését” hangsúlyozta. A Fehér Házban és a Pentagonban is félárbócra engedték a nemzeti lobogót, és a Kongresszusban is egyperces néma csenddel emlékeztek a törvényhozók.
Megkondultak a lélekharangok
A megemlékezés New Yorkban, a Világkereskedelmi Központ lerombolt ikertornyainak helyén emelt emlékműnél kezdődött, és a kora délutáni órákban folytatódott Mike Pence alelnök beszédével a pennsylvaniai Shanksville melletti emlékműnél, amelyet a terroristák által eltérített harmadik repülőgép lezuhanásának helyszínén emeltek.
New Yorkban – mint 18 éve minden esztendőben – az idén is lélekharangok megkondítása közben sorolták fel a terrortámadás halálos áldozatainak nevét. Az emlékező ünnepségen jelen volt Andrew Cuomo, New York állam kormányzója, Bill de Blasio, New York város polgármestere és elődje, Rudy Giuliani is, aki a terrortámadások idején volt a nagyváros vezetője. Kedden Cuomo kormányzó törvényt írt alá, amely kötelezővé teszi az állami oktatási intézményekben a megemlékezést a terrortámadásokról.
2001. szeptember 11-én reggel
két, az al-Kaida terrorszervezet dzsihadistái által eltérített repülőgép hajtott bele a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, majd nem sokkal később a Washington melletti Arlingtonban lévő Pentagon épületébe is. Egy negyedik, eltérített repülőgép Pennsylvaniában zuhant le, miután a gép utasai és személyzete megpróbált szembeszállni a terroristákkal.
A támadásoknak – amelyek az Egyesült Államok ellen a történetében elkövetett legnagyobb terrortámadás volt – csaknem háromezer halálos, és több mint hatezer sebesült áldozata volt. De New Yorkban immár több tízezerre tehető azoknak a mentésben résztvevő rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak a száma is, akik a leomló ikertornyokból szivárgó mérgező anyagok miatt rákbetegséggel küszködnek.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is