Connect with us

Kerítésen túl

Novák Katalin 2.0

Novák Katalin
Megosztás

A volt magyar köztársasági elnök, Novák Katalin alig néhány hónappal februári szégyenletes bukása után, amikoris megkegyelmezett egy pedofil-ügy vádlottjának, méghozzá többek szerint egykori „tartótisztje” és minisztere, Balog Zoltán sugallatára, ismét a közéletben, méghozzá a nemzetközi közéletben villog. 

Vajon kik segíthették ismét „partra”

Amióta Novák Katalin saját alapítványa a  XY Worldwide vezetőjeként visszatért  egyre többen kérdezgetik, vajon kik segítettek neki ebben kormányzati körökből, mert az nyilvánvaló, hogy alapítványa gründolása, majd az alakulás után alig néhány nappal már nemzetközi pályára kerüléséhez kellett a komoly hátszél. Novák legutóbb már egy nagy nemzetközi eseményen fotózkodott az olasz miniszterelnöknővel, akinek személyes meghívottjaként volt jelen az eseményen, valamint Elon Muskkal, a világ egyi leggazdagabb emberével. Mindkét a fényképen szereplővel még köztársasági elnökként építette ki a jó kapcsolatot. Az persze más kérdés, hogy egy olyan botrány után amibe Novák Katalin belebukott, milyen üzenete van a mosolygós fotónak.

Only children can save the World @elonmusk @GiorgiaMeloni @XYWorldwide pic.twitter.com/H12NaU0jso

— Katalin Novák (@KatalinNovak_HU) September 24, 2024

Kapcsolódó

novák katalin

Szerző