Blogbazár
Nem lesz irigy Orbán, hogy Növényi nem hozzá, hanem Simonkához írt verset?
Kétszázötvenmillió forintos uniós támogatást nyert el karácsony előtt Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó Békés megyei alapítványa, -ahogy arról gyorshírünkben már röviden beszámoltunk- amelynek kuratóriumában ott ül Simonka György fideszes országgyűlési képviselő bizalmasa is.
Símóka jobb keze betette a lábát az alapítvány kuratóriumába
Növényi és a politikus barátsága régi és közismert: az olimpikon 2014-ben verset is írt barátja dicsőítésére. Növényi Norbert Tehetséggondozó Alapítványának kuratóriumában feltűnt Baráth Richárd, aki Simonka jobbkeze. Asszisztensi, illetve sofőri feladatai mellett Baráth társtulajdonos, valamint tisztségviselő több, Simonka érdekeltségébe tartozó cégben. Így nem véletlen, hogy Növényi alapítványának székhelye ugyanarra a Békés megyei Csanádapácán lévő címre van bejelentve, mint amit Baráth saját lakcímeként adott meg a hivatalos cégjegyzékben – írja a Magyar Nemzet.
Baráth Richárd mások mellett társtulajdonosa – Simonkával együtt – a Magyar Termés Tész Kft.-nek is, amely Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása alapján 973 millió forintos kárt okozott Magyarország és az EU költségvetésének. A felszámolás alatt álló társaságnál történteket a Központi Nyomozó Főügyészség költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozási eljárásban vizsgálja. Az ügynek 13 gyanúsítottja van, ám egyelőre nem tudni, Baráth is köztük van-e.
Az ügyben fedezetelvonás alapos gyanúja miatt 2016 novemberében Bod Tamás, az Együtt dél-békési országgyűlési képviselőjelöltje büntetőfeljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen. A vádhatóság válaszában leírta, hogy egy már költségvetési csalás miatt folyó nyomozáshoz hozzákapcsolják ezt a feljelentést „a szoros tárgyi és személyi összefüggés okán.”
Már 2015-ben is dőlt a lé
A Növényi-alapítvány egyébként már 2015-ben is kapott állami támogatást a – főként kormányközeli civil szervezetek finanszírozására specializálódott – Nemzeti Együttműködési Alaptól: összesen 1,4 millió forintot. A szervezet további tízmillió forintot kapott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) „a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére”, ami egy uniós támogatásból finanszírozott program volt falu- és tanyagondnoki, valamint egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatásokhoz kapcsolódva. Az, hogy ennek keretében az alapítvány pontosan mire költötte a pénzt, nem derült ki a szervezet szöveges beszámolóiból.
Annyi viszont bizonyos, számol be róla a lap, hogy a 253 tagot és önkéntest foglalkoztató szervezet alapcéljának a sportolás és az egészséges életmód népszerűségének növelését tekinti a fiatalok körében. Ettől nincs távol a 2017 decemberében Növényi által, az emberi erőforrás operatív program (Efop) keretében elnyert, százszázalékos uniós támogatású pályázat, amely „a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését” célozza meg a szabadidősport révén. Az alapítvány a csaknem negyedmilliárd forintos uniós támogatásért cserébe azt vállalta, hogy két sportegyesülettel konzorciumban „komplex testmozgás programot valósítanak meg” a dél-alföldi régióban. Ennek keretében egyebek között szabadidős sporteseményeket, szakmai előadásokat és „életmód klubokat” szerveznek.
Az Efop-pénzek körül nagy a tülekedés
Korábban beszámoltunk róla, hogy Efop-pályázaton nyert például Lázár János kancelláriaminiszter feleségének, továbbá Rétvári Bence parlamenti államtitkár unokatestvérének civil szervezete is.
Említésre méltó, hogy Növényi egy nyolc éve tartó, de már az ítélethirdetéshez közeledő büntetőper hetedrendű vádlottja. A vádiratban az áll, hogy a Szlovákiában bejegyzett, de egy magyar hajléktalan nevén alapított cég gyümölcskereskedelemmel foglalkozott, miközben fiktív számlákat állított ki és fiktív cégeket működtetett; Növényi tevékeny részt vállalt a cégek működtetésében. Az olimpikon a per folyamán végig tagadott, állítása szerint csak reklámarca volt a cégnek, de a pénzügyekbe nem látott bele.
– írja blogbejegyzésében Bod Tamás, az Együtt dél-békési országgyűlési képviselőjelöltje.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
János Dunai
2018.02.12 15:12 at 15:12
csak egyéni indulos választas kepzelheto el ez utan a 28 év utan.parlament pártok nyet.népszavis választast ellenörzest alanyi jogon.a többi hókuszpók rablohordai hatulrol mellbe.uzsorasek már ezt kidolgoztak ösregen.a kerekvagasukbol ki kell szállni .nato kamat tözsde nyet.alapitvanyok galambaszon kivul meg hasonlók nyet