Kerítésen túl
Novothny Soma: Maradona a Napolinál egy szent ember volt

Diego Armando Maradona legnagyobb sikereit a Napolinál érte el, ahol ezidáig csak egyetlen magyar játékos került a felnőtt keret közelébe. A DIGI Sport híradója Novothny Somát kérdezte, mit is jelentett a nápolyiaknak az isteni Diego.

„Megmondom őszintén, el sem hittem, pont edzésről jöttem haza…”
– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Novothny Soma, aki mindmáig az egyetlen magyar labdarúgó, aki megfordult a Napoliban.
A Bochum támadója négy évig testközelből élhette át, mit jelent a Maradona-kultusz Nápolyban. „Elképesztő, mekkora bálvány volt. Az első történetem is hozzá kapcsolódik, amikor megérkeztem, majd beszálltam a taxiba, a sofőr kérdezte, hogy mi járatban vagyok. Mondtam, hogy focizni jöttem, és akkor elkezdett mesélni, milyen is volt, amikor a Maradona itt volt..”
„Megmondom őszintén, el sem hittem, pont edzésről jöttem haza…”
– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Novothny Soma, aki mindmáig az egyetlen magyar labdarúgó, aki megfordult a Napoliban.
A Bochum támadója négy Novothny szerint egyedülálló, amit a helyieknek jelent az Isteni Diego, és ehhez elég a város bármelyik bárjába vagy éttermébe betoppannunk.
„Mindenhol kint van a képe! Ha Napoli-szurkoló, ha követi a focit vagy ha nem követi, teljesen mindegy, mindenki imádja, a fotója kint van mindenhol, ez ezer százalék!”
Nem véletlenül imádják a helyiek Maradonát, hiszen az argentin zseni vezérletével korábban soha nem látott magasságokba ért a Napoli.
„Kettő bajnoki címe van a klubnak, 1987-ben és 1990-ben ért fel a csúcsra, és ugye mindkettőt Maradonával szerezte. Nyilván voltak ott más jó játékosok is, de azért ő volt a legmeghatározóbb a csapatban, amely akkor nyert UEFA-kupát is.”
Novothny egy személyes történetet is megosztott a DIGI Sport nézőivel.
„A mostani szertáros már akkor is a klubnál dolgozott, amikor Maradona ott volt, és ő mindig mondta, hogy milyen elképesztő focista és milyen elképesztő ember volt. Szinte minden egyes nap elmondta, hogy ő hajtogatta Maradona ruháit, neki ő egy szent ember volt.”
(DIGI Sport / Sport24)
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök