Nyolcévesen kezdheti el az egyetemet a kisfiú, akinek csupán másfél év kellett, hogy a gimnáziumot kijárja. Az IQ-ja 145-ös, és a matek a kedvenc tárgya.
Már megszerezte az érettségijét is a 8 éves Laurent Simons, aki 6 és fél évesen kezdte el a gimnáziumot és máris kijárta azt. A belga kisfiút főként a matematika és az informatika foglalkoztatja, ezzel próbálkozik majd meg az egyetemen is a két hónapos nyári szünet után.
A zseni kisfiú szülei szerint a gyermek nem szívesen játszik más gyerekekkel, valószínűleg beilleszkedését pedig az sem fogja segíteni, hogy felnőttekkel lesz körülvéve az egyetemen, ahova igazi csodagyerekként megy majd.
Az apja szerint már korán kiderült, hogy nem átlagos a gyerekük, nem akart a kortársaival elleni, nem mozgatták meg a játékok. Kora ellenére már komolyan felmerült, mi lesz, ha nagy lesz, eddig fontolgatta az űrhajós vagy a sebészi hivatást, de újabban valamilyen számítógépes terület érdekli.
yuuwgwhdlz
2024.11.16 23:05 at 23:05
Muchas gracias. ?Como puedo iniciar sesion?