Connect with us

Kerítésen innen

Ó, ió, ció…, akció! – Lázár miniszter hiába ígért fűz-fát-bogarat, a vonatok késnek rendületlenül

MÁV
Megosztás

Lázár János, a közlekedésért felelős közszolga-miniszter -ne feledje, az Ön alkalmazottja!- hamut szórt a fejére és bocsánatát kérte „főnökeinek”, akik közül sokan ragadta egy-egy légkondi nélküli vasúti szerelvényben, vagy „csak” lekéstek egy fontos találkozót, vagy egyszerűen kellemetlenség érte őket az állandósult késések miatt. Vegyük figyelembe, hogy Kásler-példából tanulva kicsit átalakítva azt is mondhatta volna, hogy „az én időmben 50 fokos vonaton is utaztam és mégis itt vagyok”….

Az történt…. (már megint)

Elromlott a szombaton a Nyugati pályaudvarról Szegedre 16:50-kor elindult Napfény InterCity (IC 726) mozdonya Cegléd és Nyársapát között.

„Most nagy a káosz Nyársapaton”, és a szembe jövő Szeged-Budapest IC sem tud továbbmenni

– írta a Telex egyik olvasója.

„Mindkét vonat áll, sok az ideges, izzadt ordibáló ember, főleg, akik Ferihegyre vagy Debrecenbe utaznak tovább”.

A Mávinform Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint a Budapestről Szegedre induló IC meghibásodott mozdonya helyett a Szegedről Budapestre tartó Napfény IC (IC 723) vonat mozdonyát küldik, ami a meghibásodott mozdony szerelvényét behúzza Nyársapát állomásra. Ez a vonat már nem megy tovább Nyársapátról Szegedre. Az utasai a Nyugati pályaudvarról Szegedre 17:50-kor elindult Napfény InterCity (IC 736)P vonattal utaznak tovább, írják. A portál olvasója este 7 órakor azt írta:

„előreláthatólag nem tudunk elmenni a Nyugatiig”.

Ceglédig megy a Pestre tartó IC, és ott majd várni kell. Legalábbis most ennyit tudnak. Ezt erősítette meg a Mávinform Facebook-oldalán megjelent frissítés, ami szerint

„a Szegedről Budapestre tartó Napfény IC (IC 723) vonat csak Ceglédig közlekedik. Utasai a Szegedről a Nyugati pályaudvarra 17:44-kor elindult Napfény IC vonattal utazhatnak tovább a fővárosba.”

A Nyugati pályaudvarról Szegedre 19:50-kor induló Napfény InterCity (IC 718) Ceglédtől közlekedik. Utasai a Nyugati pályaudvarról Ceglédre 20 órakor induló Z50-es (2838) vonattal utazhatnak, Cegléden át kell szállni a szegedi IC-re.

Lázár: sínre tesszük a dolgokat…

Lázár János pénteken -tehát a fenti esetért még nem, hiszen az szombaton esett meg-  Facebook-posztjában kért bocsánatot az állandósult vasúti fennakadások miatt.

„A munkatársaim és a családom más-más okból szokták nehezményezni, hogy néhány napnál tovább nem vagyok képes pihenni. Pláne ha térdig állunk a feladatokban – a MÁV csoport esetében pedig derékig.

A skóciai hosszú hétvége után tehát, ez a nyár is munkával telik majd!

Ki kell értékelnünk mit hozott a tarifareform, hol van szükség módosításokra. Tudom, hogy az extrém hőség okozta kihívásokkal szemben a MÁV megörökölt, de már 20 éve is ósdi infrastruktúrája és járműállománya, sokszor rogyott meg az idei nyáron is. Ha nincsenek a kiváló MÁV-os kollégák, talán a padlón is marad.

Az utasoktól tehát elnézést kérek, és köszönöm a türelmüket – ha van még belőle – a vasutas, buszos kollégáknak pedig hálás vagyok. Mindenkinek, aki ilyen körülmények között is állja a sarat, megküzd az új bérletek miatt megnövekedett utasforgalommal, a lejárt szavatosságú pálya és járműflotta okozta műszaki problémákkal, és nem utolsó sorban a rendkívüli hőséggel.

Megbecsülésemet fejezem ki nekik, de nem csak erkölcsi értelemben:

augusztusban egyszeri fizetés kiegészítéssel fogjuk megköszönni a frontvonalban szolgálatot teljesítőknek a kitartásukat.

Ez egy rendkívüli intézkedés, ami persze nem a megoldás. A valódi és tartós megoldás a 10 éves vasútfejlesztési stratégia végrehajtása. Amitől jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak is. Augusztusban nagy döntésekkel és bejelentésekkel folytatjuk!

Sínre tesszük a dolgokat!”

-zárta posztját a miniszter és mint aki jól végezte dolgát feltehetően Tusványosra ment élőben hallgatni az „igét”.

Emlékeztetőül…

2023 decemberében írtuk: Lázár János építési és közlekedési (!) miniszter a XXI. század Magyarországán kifejtette, hogy ha a lepusztult, gagyi vonatok és HÉV-ek simán megfelelnek nekünk, ha olcsó a jegy. Brávó! – és ez nem csak a kijelentése alapján reális, ám alkalmatlan személyének szól, hanem nekünk mindannyiunknak, akikre a fenti jellemzés ül.

„Olcsó János”, avagy megoldjuk „okosba”?

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Blikk talk! adásában elárulta, hogy a haláltól nem fél, viszont nem szeret repülni. Céljai közé tartozik, hogy a 14 év alattiak március 1-jétől már ingyen utazzanak.

„És szintén szeretnénk, ha a közalkalmazottak is korlátlanul használhatnák majd a tömegközlekedést a fiatalok és a hátrányos helyzetűek mellett”

– tette hozzá. A MÁV-val kapcsolatban Lázár úgy fogalmazott, hogy

„minden kormány alatt nagy állami monstrumként működött a MÁV. Most is hajlamos erre, ezért kell néha noszogatni őket… Piaci vállalatként kell működtetni a tömegközlekedést. A MÁV járművei 50-60 évesek, a HÉV-szerelvények szintén a hatvanat tapossák, ez nem versenyképes szolgáltatás. De azt látjuk, ha olcsó a jegy, az emberek szívesen utaznak, még akár a problémás MÁV-kocsikkal is.”

Szerző