Oláh Borbála: Bennem a cigányságom egyenlő Isten szeretésével

A cigány életutak sorozatunkban Oláh Borbála, Karancsság jó tündére beszél az általa megtett útról, annak egyes állomásairól. Borbála is nagyon távolról indult, és messzire jutott.

„…A cigányságomat nem éreztem hátránynak…”

bl.: Tudjuk, hogy cigány családba született. Mondana pár mondatot gyerekkoráról, milyen volt cigánynak születni, érezte – e hátrányát a származásának?

Oláh Borbála: A kisgyermek koromat nagyrészt nagyszüleimmel töltöttem, mert a szüleim dolgoztak három műszakban. Apukám bányászként, anyukám pedig az Öblösüveg gyárban volt átnéző. Sokszor ők is csak a váltásoknál találkoztak. A három bátyám pedig korban messze állt tőlem, így nagyapámék pesztráltak. Nagyapám volt az, aki mindig a tanulásra ösztökélt minket. Bennem maradt a mondása, hogy az órán jelentkezzünk akkor is, ha nem tudjuk a választ, had lássák az akaratot. A cigányságomat nem éreztem hátránynak, mert fel sem merült bennem, hogy ez fontos, vagy más lennék a többiektől.
Vegyesen játszottunk, nem kaptam erre irányuló csúfolódásokat. Egy alkalomra emlékszem, amikor, közeli barátnőm 10 éves korom körül megtudta, hogy cigány vagyok és onnantól nem játszott velem. Rosszul esett, de nem tekintettem másként magamra.

„…próbálták óvatosan nyitogatni a szemem…”

bl.: Tudom, hogy korán férjhez ment, cigánylányként egy néger férfihoz. Mit szóltak a szülei a választásához?

O.B.: Nem igazán tudom mi zajlott le bennük valójában, nekem próbálták óvatosan nyitogatni a szemem. Azért láttam a családomon a féltést, és a meghökkenést. Féltettek attól, hogy itt maradok félvér gyerekkel, elhagy és visszamegy az országába. A nagymamám félelme az volt, hogy belevisz a drogba. A sztereotípiák azért működtek, de én mindegyikre válaszoltam. A fő vonal az volt, hogy mindezeket egy fehér férfitől is megkaphatom, akár a szomszédtól. Nagyon hamar megszerették és befogadták a családba.
Tisztelték, hogy művelt, okos ember. Anyukám régen szeretett cirádás körmondatokban, csúnyán beszélni cigányul. Onnantól kezdve, hogy bekerült közénk a családba nem beszélt csúnyán.

„…a család nagyon fontos kapocs…”

bl.: Nem bánta meg, hogy fiatalon alapított családot? Mit jelent Önnek a család? Gyermekei ma már felnőttek, követték szüleik példáját?

O.B.: Egyáltalán nem bántam meg, hogy fiatal fejjel elköteleztem magam, hiszen midig arra vágytam, anya, feleség legyek, nagycsaládban éljek. Most egyre inkább érzem ennek előnyeit, hiszen még viszonylag fiatalon már felnőtt gyerekeim vannak. Közelebb állok a problémáik átérzéséhez, mert nincs köztünk akkora generációs szakadék. És nem utolsó sorban, talán könnyebb a szülői szerepkörből átváltani a baráti viszonyba.
A családalapítás terén nem példakövetők, még nincs egyiknek sem családja. De nem gondolom, hogy az, amire én vágyakoztam fiatalon, nekik is vágyálmuk legyen. Tanulnak, dolgoznak, azt biztosan tudom, hogy a család nagyon fontos kapocs, érték a számukra is.

„…Nem mindegy hogyan szólalunk meg…”

bl,: A cigányság felemelkedésének egyik legfontosabb útja a tanulás, a tudás. Borbála gyerekek mellett képezte magát, ami nem kis teljesítmény. Mit jelentett Önnek a tanulás, mi adta az erőt ahhoz, hogy mindig többet tudjon?

O.B.: Felnőtt fejjel tudatosodott bennem igazán, hogy a tanulás és a fejlődés visz előre minket, és életem végéig változások tömkelegével fogok találkozni.
Nem mindegy hogyan szólalunk meg, vagy mennyire vagyunk tájékozottak. Az a többlet, amit a tanulással szereztem, az volt a hajtóerő. Lett bátorságom megnyilvánulni, új dolgokba vágni. Tanulni nem csak az iskolarendszerű oktatásban lehet, autodidakta módon is, el lehet indulni egy-egy témakörben. Általában én előbb csináltam, és aztán tanultam valamilyen oktatási rendszerben, viszont ahhoz szükség volt a papírra, hogy igazán kamatoztatni tudjam, el tudjak helyezkedni.

„….a hit szépen lassan mindennapi életté vált a családomban…”

bl.: Római katolikus vallású. Mit jelent Önnek a hit, mennyire volt jelen eddigi életében?

O.B.: Gyermekkoromban voltam elsőáldozó, nagyapám unszolására, de aztán elhagytam a templomot, pedig szerettem ott lenni. Majd kamaszkorban volt egy visszatalálásom, de egészen fiatal felnőtt koromig kellett várni, hogy igazán megtérjek. Tulajdonképpen a gyerekeimen keresztül hívott a jó Isten. A gyerekeim előbb voltak templomba járók, mint én, köszönhetően az akkori papunknak, Gyönyör Lászlónak.
Felnőtt fejjel bérmálkoztam, és a hit szépen lassan mindennapi életté vált a családomban. Valahogy észre sem vettem, és a szolgálat lett a központi részem. Nagyon hálás vagyok a kegyelemért!

„…Most már látom, hogy a jó Isten miért huppantott engem oda…”

bl.: A falu /Karancsság/ miképpen fogadta, hogy egy cigányasszonyból templomi sekrestyés lett? Azért ez nem mondható mindennaposnak.

O.B.: A sekrestyési szolgálat is egy érdekes dolog volt. Nem igazán örültek neki, egyrészt ezt ma már idős emberek látják el. Másrészt cigány sekrestyés, pár éve jár csak templomba! Így visszagondolva nagy félelmeket kavartam, olyan is volt, aki a perselypénzt féltette, volt aki a képességeimet firtatta. De azért voltak bátorító, segítő tanácsok is. Most már látom, hogy a jó Isten miért huppantott engem oda. Ez a szolgálat volt a gyújtózsinór a tevékenységeimben. Tizenegy év után, ez év januárjától már átadtam a szolgálatot.

Oláh Károly: "keccsölt apám, keccsölök én, unokám még csak kicsit keccsöl

Csak egy cigány? - Európa közepén, azaz itt és most

Sztojka Edina: ha valaki cigánynak születik, az önmagában mínusz 10-ről indul!