Kerítésen túl
New Yorkban kijárási tilalmat rendeltek el!

New York városában hétfőn estétől kijárási tilalmat rendeltek el, közben az egyik rendőrszervezet élesen bírálta Bill de Blasio, demokrata párti polgármestert.

A helyi idő szerint este 11-től reggel ötig érvényes kijárási tilalmat de Blasio jelentette be a Twitteren,
tudatva, hogy erről egyeztetett Andrew Cuomóval, az állam szintén demokrata párti kormányzójával.
De Blasio és Cuomo közös közleményt is kiadott a döntésről,
bejelentve egyúttal, hogy megkétszerezik az utcákon járőröző rendőrök számát, miután hétfőre virradó éjjel a metropolisz Manhattan negyedében a tüntetők törtek-zúztak, kiraboltak patikát, feltörtek luxuscikkeket áruló üzleteket és felgyújtottak jó néhány gépkocsit.
Hétfői sajtókonferenciáján Cuomo kormányzó hiányolta, hogy a tüntetők nem jelentkeztek reformjavaslatokkal.
„Az nem elég, hogy utcára vonulok és azt mondom, dühös és csalódott vagyok”
– fogalmazott a demokrata párti politikus.
„Pozitív reformprogramot is fel kell mutatni”
Az erőszakra felbujtók többségükben nem is New Yorkban élnek, hanem más településekről érkeztek a városba
Cuomo zavarba ejtőnek tartotta egynémely rendőri fellépést is, utalva azokra a videókra, amelyek azt mutatták, hogy hétfőre virradóra egy rendőrautót a tüntetők közé vezettek, egy rendőr pedig bors sprayt fújt az egyik demonstrálóra. A kormányzó helytelenítette a rendőri fellépést, és vizsgálatot is elrendelt.
Bill de Blasio hétfőn újságíróknak azt állította: a tüntetések nagy része békés volt, és dicsérte a rendőröket, mert szerinte visszafogottak voltak. Az erőszakos tüntetéseken egyébként részt vett De Blasio Chiara nevű, 25 éves lánya, akit le is tartóztattak.
Az egyik rendőrszervezet élesen bírálta a polgármestert, azzal vádolva, hogy
„magára hagyta a rendőröket”(…)”De Blasio ide ne merjen jönni beteglátogatóba!”
– írta a rendőrszervezet a Twitteren.
A szervezet Twitter-fiókját ezt követően felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy közzétették a De Blasio lányának letartóztatásáról készített fotót és a lány lakcímét is.
Az indokolatlan rendőri erőszak áldozatává vált George Floyd
halálának ürügyén kirakatokat törtek be és üzleteket fosztogattak New York Cityben. Az amerikai városban több ezren tüntettek a rendőri brutalitás ellen, a káoszban egy embert meglőttek, majd kórházi ellátásban részesült. Az erőszakos demonstrációk miatt eddig már az Egyesült Államok 15 államában mozgósították a Nemzeti Gárdát.

fotó: 444.hu
Szerző
Friss
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon