Blogbazár
Helló, nácik, nácicskák, hát itt vagytok megint?

Nem mondom, hogy hiányoztatok, pedig sok az ismerős arc. Itt van a 64 vármegye, a Betyársereg, a Mi Hazánk Toroczkaival, Novák Előddel. „Megemlékezés” a Deák téren.

Megemlékezés? Ugyan
Hol voltatok más szörnyű eseményeknél, ahol nem gyanítottatok cigány elkövetőt? (Most sem tudni, de hátha… Drukkoltok, hogy így legyen, igaz?) Azok az áldozatok nem fájtak? Égő füstgyertyák, alig látni a ködüktől, lobbannak a lángok. Az ilyen láng mindig könnyen lobban, az ilyen köd mindig gyorsan vakít. Sötétlik a sok fekete dzseki és póló. Karlendítések, mintegy bemutatkozásként. Na persze ez is csak kegyeletből.
„Cigánybűnözés!” „Megtámadják a becsületes magyarokat!”-ordítják. „Rendet, csendőrséget!”-áll a feliraton. Istenem, szerencsétlen áldozatok, szegény fiúk, mit tesznek az emléketekkel!
Melyik politikai piacon teszik áruvá a halálotokat!?
Egész véletlenül a Roma Önkormányzat épületéhez akarnak vonulni. A kollektív bűnösség, milyen régi trükk! Működik cigánnyal, zsidóval, svábbal, magyarral szemben.
Csendőrség még nincs, de rendőrök azért vannak. Igazoltatnak, de nem oszlatnak, járványhelyzet ide vagy oda. Nyilván az a parancs, hogy csak, ha dudálnak. „Király nem alhatik”, de csak a dudától. Cigányozni lehet, light változatban ezzel már ő is próbálkozott. Itt a „hard” hangszerelés hallható. A vetés beérett.
Sokan vannak, mert becsatlakoztak a fociultrák is.
Abból a rengeteg pénzből, ami a focira ment, egy kicsi juthatott volna az ő leszerelésükre, áthangolásukra is. A sajtó szerint itt van Dzsudzsák is, mint írják, hogy csitítsa a pályáról ismert ultrákat. Hát, itt már késő. De milyen jó, hogy diplomata útlevéllel időben hazahozták! Még lekéste volna a csitítást.
Ma reggel szólt a miniszterelnök a Kossuthon,
fél mondatban még utalt is a Deák téri tragédiára. De erről a felvonulásról valahogy elfelejtett egy szót is szólni. Igaz, el volt foglalva a nemzeti konzultáció meghirdetésével. Ott majd Sorosról lesz szó, akinek tervei ellen, mint mondta,
„berzenkedik az ösztönvilága”.
Érdekes, az enyém meg a bunkó cigányozás, az eszement kollektív gyűlölet ellen berzenkedik. Hiába, ízlések, pofonok és ösztönvilágok különböznek.
https://youtu.be/Uo-yngNbJqU
Háttér
Csütörtök délután az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székháza előtt tartott „kegyeleti megemlékezést” a Mi Hazánk Mozgalom, amelyet a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság után hirdetettek meg. A résztvevők később a késelés helyszínére vonultak. Az ORÖ épülete elől, illetve annak közvetlen közeléből hat embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – tájékoztatta a rendőrség a hvg.hu-t.
Az intézkedés konkrét oka az volt, hogy
„a gyűlésen résztvevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat (kést, gázspray és köveket) tartottak maguknál. A rendőrség a hat előállított személyt gyanúsítottként hallgatta ki, akik szabadlábon védekeznek. A feljelentett személyek között voltak olyan személyek is, akiket a rendőrség több szabálysértés elkövetése miatt is feljelentett. Helyszínbírság kiszabására nem került sor”
– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség a megmozdulást nem engedélyezte;
szerintük az gyűlésnek számított, ezért korábban tájékoztatták a párt tisztségviselőit a veszélyhelyzetben, mint különleges jogrendben a rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályozásról. A Mi Hazánk ennek ellenére megtartotta a demonstrációt, amelyhez később számos újpesti és ferencvárosi ultra csatlakozott.
Szerző
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap