Connect with us

Kerítésen túl

Olajkáosz: Kijev-Budapest-Pozsony-Prága

olaj
Megosztás

Egy délelőtti hír szerint ami Mihajlo Podoljaknak tulajdonítva söpört végig az európai sajtón, Ukrajna 2025-január-1-én lezárja a Barátság kőolajvezeték csapját. ez a vezeték látja el nagyrészt Magyarországot, Szlovákiát, és Csehországot is kőolajjal,  de aztán délután…

A hír igaz, de

Az ukrán kormány közölte, hogy a csapot 2029-ben tervezik elzárni, ami azért másként cseng, mint a délelőttöt leuraló hí.

Az eddigi hivatalos kijevi jelzések teljesen ellentétesek Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó friss nyilatkozatával, aki sajtóhírek szerint bejelentette, hogy hazája jövő évtől leállítja a Barátság kőolajvezetéket és az orosz földgáz tranzitját is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szentpéterváron.

A hivatalos jelzések ellentétesek a délelőtti hírrel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csak a sajtóból értesült Mihajlo Podoljak nyilatkozatáról.
„A hivatalos jelzések ezzel teljesen ellentétesek. Eddig minden egyes hivatalos csatornán azt az értesítést kaptuk Kijevből, hogy Ukrajna teljesíti a szerződéses kötelezettségeit, és biztosítja a tranzitot az olajszállítások vonatkozásában Magyarország és Szlovákia felé. (…) Mi ezen hivatalos jelzéseket tudjuk csak figyelembe venni, sajtóhíreket pedig nem akarunk kommentálni

– tették hozzá.

Nem zörög a haraszt

Készséggel elhisszük, amit akár az ukrán, akár a magyar kormány nyilatkozik az ügyben, de azon azért el kell gondolkodnunk, hogy létezik-e olyan véletlen ami szerint Szijjártó Péter éppen azon a napon tárgyal Szentpéterváron a Gazprom vezérigazgatójával amely nekünk szállít olajat, amikor az álhír is felröppen.

Előzmény

olaj,

Szerző