Sport
A biztonság az első az olimpián is
Gonosz világban élük, egy téli olimpián a sportnak kéne elsőnek lennie, nem az óvintézkedéseknek, de hát sajnos adott a világpolitikai helyzet, az a mi kedvünkért nem fog megváltozni: a phjongcshangi téli olimpia bizony világverseny, és mint ilyen, a terrorizmus kiemelt célpontja. Gondoskodni kell a biztonságról, ha tetszik, ha nem.
A hatóságok – az Insidethegames szerint – már meg is kezdték a széleskörű vizsgálatokat, melynek következtében tizenhét személyt deportáltak. No, de miféle tizenhetet!
A koreai bevándorlási hivatal azt közölte, a kiutasított személyek öt különböző országból, Közép- és Délkelet-Ázsiából valók.
A szervezet szóvivője elmondta, azokat deportálták, akik valamelyik nemzetközi terroristaszervezet tagjai voltak, vagy legalább ötven ország körözési listáján szerepeltek.
„Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy külföldi terroristák beléphetnek az országba, akár olimpiai turistaként vagy bérmunkásként valamelyik koreai céghez. Ébernek kell lennünk az olimpia előtt és az alatt is” – mondta a szóvivő.
Dél-Korea nagy erőkkel készül a február 9-én kezdődő téli olimpia biztosítására. Az olimpiai létesítményeket körülbelül ötezer fegyveres fogja őrizni a nap 24 órájában.
Hát, ez bizony nem hatósági túlkapás, hanem józan óvintézkedés: aki akkora gazember, hogy ötven államban is körözik, az bizony inkább ne rontsa ott a levegőt. Ötven államban körözési listára kerülni – nos erre talán még a Senki Alfonz se lenne képes. Pedig őt annyi helyről utasították ki, hogy kizárólag szigorúan titokban tartózkodhat a Föld bolygón, és főleg éjszaka.
Akik meg tagjai a terrorszervezeteknek, azok amúgy is megváltották a jegyüket a Pokolba, jobb is tőlük megszabadulni minél előbb.
Csak üdvözölni lehet a dél-koreai hatóságok bölcs előrelátását: legyen is biztonságos az olimpia, amennyire csak lehet!
Szele Tamás
Szerző
Friss
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány