Teljes a téboly! A kötelező oltások ellen lobbizik egy Nobel-díjas- és egy rákkutató 0 894

oltás

Az újra fellángoló “oltani a gyereket, vagy nem oltani” vitában mi magunk a védőoltások pártján állunk, és úgy tűnik az idő sajnos ismét minket igazolt. Most, hogy az Alkotmány Bíróság is az oltások javára döntött, felidézzük egy korábbi cikkünket. 

Nem sarlatán de…

Sokan sokféleképpen és sokféle okból küzdenek világszerte a kötelező gyermekkori oltások ellen és persze mellett is.  Mindeközben a világ számos országában szigorítják a szabályokat, ám  váratlanul két olyan kutató is beállt az oltásellenes sorba, akiket sarlatánnak aligha lehetne nevezni.

Minden bizonnyal nem a reklám kedvéért osztotta meg közösségi oldalán az ismert biológus professzor az oltásellenes Nebáncsvirág Egyesület legfrissebb bejegyzését. Boldogkői Zsolt, a Szegedi Egyetem tudományos munkatársa ugyan szégyennek nevezte, de mégiscsak közhírré tette a sokak idegeit borzoló hírt, miszerint egy,

a HIV felfedezéséért Nobel-díjban részesülő francia tudós és rákkutató kollégája szakmai érvekkel szálltak be a nemzetközi oltásellenes küzdelembe.

Az ország talán leghangosabb szkeptikusa, Boldogkői Zsolt így ír a Nobel-díjas kutatóról:

„… újra színre lépett, most a védőoltások ellen ágál. Korábban arról híresült el, hogy kiállt a homeopátia mellett, sőt megalkotta a Szignalizáció elméletet, mely szerint egy DNS oldat képes az örökítőanyag információját közvetíteni egy fizikailag eltérő helyű kémcsőben lévő víz számára az éteren keresztül.

 


Nebáncsvirág

Montagnier, az úgynevezett Nobel betegség tipikus tüneteit viseli (talán az ő példája nyomán alkották meg e szindrómát), a homeopaták és az oltásellenesek visonganak örömükben a  megnyilvánulásait követően…”

A Nebáncsvirág Egyesületnél – érthető okokból – örömujjongással adták hírül a szokatlan bejelentést. Az előzmények kapcsán emlékeztetnek: az elmúlt évben eddig példátlan kötelezési hullám söpört végig a világban a gyermekkori oltások terén.

Németország, Svédország és Nagy-Britannia egyszerűen elutasította a szigorítási törekvéseket. Romániában, ahol közben egy valódi járvány is borzolta a kedélyeket, szintén nem sikerült elérni, hogy az állam a törvény teljes szigorával kényszerítse ki az oltásokat.

Olaszországban sokkolta a közvéleményt az új törvény, amely súlyos büntetések kilátásba helyezésével kényszerítené a szülőket az újonnan bevezetett kötelező oltások beadatására. A civilek tömegtüntetései kiállása miatt a kormány később engedményekre kényszerült az eredeti elképzeléséhez képest. Mind a kötelezni tervezett oltások számát, mind az azok elmaradását szankcionáló intézkedések súlyát mérsékelni kényszerültek.

Franciaországban annak ellenére született jelentős szigorításokat elrendelő törvény, hogy a lakosság aggodalmait neves orvosok szakmailag alátámasztották.

Ausztrália biztosra ment. Egyszerűen megtiltotta az egészségügyben dolgozó szakembereknek, hogy bármely – vakcinákkal kapcsolatos – aggályuknak hangot adjanak. Az intézkedés nyomatékosítására a kormány állásvesztést és börtönbüntetést is kilátásba helyezett.

Franciaország 2018. január elsejétől összesen 11-féle fertőző betegség elleni oltást tett kötelezővé, amelyek beadatását kétéves korig megköveteli. Idén júniustól az oltatlan gyermekeket kizárja a közösségekből, szüleiket pedig súlyos pénzbírsággal és akár börtönnel fenyegetik.

Két neves professzor, Luc Montagnier, aki a HIV vírus felfedezéséért Nobel-díjat kapott, és Henri Joyeux, aki szintén nemzetközi díjjal elismert rákkutató, szakmai alapú kifogást emelt a kötelezés ellen.

A velük elsőként egyetértő 120 francia orvos aláírásával megtámogatva felhívást intéztek az egészségügyben dolgozó szakemberekhez, hogy közös erővel térítsék az Egészségügyi miniszter asszonyt jobb belátásra. Kezdeményezésüknek mostanra közel 8 ezer szakmai támogatója van.

Követeléseik között szerepel, hogy ne legyen kötelező az oltás a gyermek kétéves kora előtt, kivéve, ha egy felelős orvos szükségesnek ítéli és előírja. Kezdeményezik a csecsemők hathetes korában általuk feleslegesnek ítélt hepatitisz B elleni oltási kötelezettség eltörlését.


Kanyaróparti

Amikor az oltásellenességről beszélünk, jusson eszünkbe azért az a bizonyos “salzburgi Kanyaróparti” is, amiről egy korábbi cikkünkben már írtunk:

Többen emlegetik a közel tíz évvel ezelőtti osztrák „kanyarópartit” is. Salzburgban az oltásellenes szülök egy csoportja elvitte gyerekeit egy kanyarós társukhoz, hogy essenek át a betegségen, így természetes úton szerezve meg a legmagasabb szintű védettséget. Az akció nem várt eredménye tomboló kanyarójárvány lett.

Kapcsolódó

Tavaly 98 országban nőtt a kanyarós megbetegedések száma

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn És lőn, megszületett a Minden Idők Legbénább Kormánykamuja (rövidítve: MILK), ami olyan ciki, …

ujhelyi

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Piros lapot kell mutatni Orbán rendszerének – buzdított szavazásra Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd …

ep-valasztas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Mondá az úr! Menj és harcolj. A szép szájával mondá, meg az ő …

valasztasi-csalas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Öt évvel ezelőtt 30 százalék alatt maradt a végső részvételi arány, ezt biztosan …

Pin It on Pinterest