Koronavírus
Öngyilkosság a lőtéren – Depresszió
Többekkel együtt jelentkezett élmény lövészetre egy fővárosi lőtéren a 37 éves U. Dániel is, aki miután befejeződött a biztonsági eligazítás, mindenki szeme láttára azonnal főbe lőtte magát -írta meg a Ripost
Ok?
A lap megkereste a férfi néhány barátját, akik szerint a férfi súlyos depresszióban szenvedett, ők ezt mondtál:
„Mindig is furcsa személyisége volt Daninak”
„Nagyon megdöbbentünk, amikor megtudunk, mit tett magával. Sok helyen dolgozott, de sehol sem érezte jól magát. Aztán egy idő után már otthon sem. Mindenki tudta, hogy évek óta súlyos depresszióval küzd, de senki se gondolta, hogy ez lesz a vége…” – zárta szavait.
A fedett lőtérre egyszerre több embert engedtek be.
Mi a depresszió?
A depresszió egy olyan betegség, amely nem csak egy lelkiállapotot jelent, hanem az egész szervezetet érinti, beleértve az egyén étvágyát, alvását, a saját magával kapcsolatos érzéseit valamint a különböző dolgokról való gondolkodásmódját is.
Nem egy múló, normális lelkiállapot és nem is a személyiség gyengeségének a jele. Továbbá nem jelenti azt, hogy az illető “ki akarja húzni magát valami alól”. Nem igaz az az elképzelés sem, hogy az érintett személy ‘összeszedi majd magát’ és jobban lesz.
A depresszió távol áll a stressztől vagy az élethelyzeti nehézségek megpróbáltatásaitól: ez egy betegség egyértelmű jelekkel és tünetekkel, amelyek az állapot felismerése és kezelése nélkül hetekig, hónapokig vagy akár évekig is fennálhatnak.
A depresszió leggyakoribb jelei és tünetei:
- állandósult szomorúság, szorongás vagy kiüresedett hangulat;
- csökkent érdeklődés a korábban érdekesnek tartott vagy örömöt okozó tevékenységekkel kapcsolatban, beleértve a szexuális együttléteket;
- szokatlan fáradtságérzet, csökkent energiaszint, lelassultság érzése;
- csökkent étvágy (súlyvesztéssel) vagy éppen megnövekedett étvágy (súlygyarapodással);
- alvászavar és álmatlanság, hajnali felébredések vagy túl sok alvás;
- csökkent érzelemkifejezés (érzelmi beszűkültség);
- reménytelenség, pesszimizmus, bűntudat, értéktelenség vagy tehetetlenség érzése
- társas helyzetektől való visszahúzódás;
- nehézségek a koncentrálásban, emlékezésben vagy a döntéshozatalban
- szokatlan nyugtalanság vagy ingerlékenység;
- elhúzódó testi panaszok, mint például fejfájás, emésztési rendellenességek, vagy krónikus fájdalom, mely nem reagál a megszokott kezelésekre, és
- halállal, öngyilkossággal való foglalkozás, öngyilkossági kísérlet vagy önsértés,
Olvasható az egyik depresszióval foglalkozó oldalon.
Ha úgy érzed lelki csapdában vagy:
HÍVD A LELKI SEGÉLY VONALAT!
116 111 Ha beszélgetni szeretnél….
Előhívó, vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívhatsz minket!!
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
Emődi Jutka
2019.10.17 09:57 at 09:57
A cikk végén vagy egy lelkisegély telefonszám. Szerintem az el van írva. Helyesen 116 123