Kerítésen innen
Frissítve! Önök kérték, a rendőrség teljesíti -‘Intuíció, a rutin, meg az évek’
Hihetetlen, milyen orcátlanná váltak egyes rendőrségi vezetők, pedig elég lenne csak annyit mondani: bocs, tévedtünk, de már javítjuk is.
Az utóbbi időben, ha felzúdul a társadalom…
A magyar rendőrség, akárcsak a kormány, képtelen szembenézni azzal, ha téved, kezdetben megpróbál úgy csinálni, mintha nem lenne itt semmi látnivaló, tessék tovább haladni, majd amikor ez nem jön be, előkerül valami nyakatekert magyarázkodás arról, hogy nem is hibáztunk, csak a körülmények, a jogszabályértelmezés, -lásd Till Tamás gyilkosának szélnek eresztése, mert elévült az ügy- szóval valami „objektív” gond lesz a bűnös. A Till-ügyben is az országos felháborodás vezetett odáig, hogy végülis lefogták a feltételezett, ám előbb útjára bocsájtott bűnöst.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Nincs ez másként a japán női áldozat esetében sem
A belvárosi lakástűzben holtan talált nőről szinte azonnal kijelentették, hogy a tűz és a halál oka az ágyban dohányzás, majd jöttek a barátok és a nőt évek óta képviselő Patent Egyesület és közölték, hogy a nő nem dohányzott, viszont már többször bejelentette a rendőrségen, hogy az elvált férje fenyegeti, legutóbb már halálosan is, de mindez nem érdekelte a rendőrséget és egyetlen eljárást sem kezdeményezett.
„Az intuíció, rutin, meg az évek”
A komoly társadalmi felháborodás után végre nekiálltak felderíteni a halál körülményeit és azóta el is fogták és meg is gyanúsították férjet. A sajtótájékoztatón az állami média kérdésére, hogy miként szánták rá magukat a rend derék őrei a nyomozásra, szinte azonnal érkezett is a pökhendi válasz:
„intuíció, rutin, meg az évek”,
mindez egy egyszerű elnézés kérés helyett.
Frissítés!
A rendőrség nevében bocsánatot kért Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Magyar Rendőrség Facebook-oldalára feltöltött videóban.
„Tiszteletlen, szükségtelen és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi lakástűzben összefüggésben meghalt nő ügyében”
– fogalmazott.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco, Orbán nagy barátja